• hirek.png

Március 15-e van, 1848-ban ezen a napon volt  Magyarország másfél évtizedes küzdelmének nyitánya. A Párizsból induló forradalmi hullám két nap alatt jutott el Bécsből a magyarság szellemi életének központjába, a pesti megmozdulás fő szervezői fiatal értelmiségiek voltak.

A szervezők először a tanuló ifjúságot szólították magukhoz az Egyetem téren, aztán lefoglalták Landerer Lajos nyomdáját. Innen került ki a követeléseiket összegző Tizenkét pont és Petőfi forradalmi hangvételű verse, a Nemzeti dal. A bécsi udvar a pesti eseményeket követően kinevezte gróf Batthyány Lajost miniszterelnöknek, aki március 23-án megalakította az első felelős kormányt. A pesti forradalomnak is köszönhető az áprilisi törvények megszületése, amelyek eltörölték az elavult, rendiségen alapuló politikai rendszert és lehetőséget biztosítottak a polgári fejlődésre egy majdnem teljesen önálló Magyarország számára.
Az eseményekről való, mára tervezett megemlékezések országszerte elmaradnak. Pilisen ma 8, Gyálon ma 10 órától lehet megnézni az ünnepi műsor összefoglalóját a városok weboldalain.
Elmarad a mára tervezett megemlékezés Dunaharasztin is. Az Önkormányzat koszorúját csendben, a hivatalos külsőségeket és az ünnepi műsort mellőzve helyezik el Petőfi Sándor szobránál.