• hirek.png

Az újburgonyára és az édesburgonyára nem vonatkozik a hatósági ár a Magyar Közlöny tájékoztatása szerint. A héten újabb termékekre, a tojásra és a burgonyára került ársapka, amelytől a döntéshozók az infláció 0,1-0,2%-os csökkenését várják.. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte, hogy az árstopok a leginkább áremelkedéstől sújtott élelmiszerek fogyasztói árát szabályozzák, és eszerint a tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál.

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége arra figyelmeztet, akár hiány is lehet a tojásból karácsonyra. Az érdekképviselet szerint nem csak a lakossági szükségletek ellátásával lehet gond, a fejlesztés és a tartalékképzés is veszélybe kerülhet, ha a tojástermelés hasznát elviszi az árstop. Tartanak attól is, hogy a hatósági ár miatt a kiskereskedők kevesebb tojást forgalmaznak majd, korlátozzák az eladható mennyiséget, csekélyebb mennyiséget rendelnek a termelőktől. Ez a kapacitások leépítését okozhatja, miközben Magyarország most sem önellátó, a szükséglet ötödét külföldről kell fedezni.