• hirek.png

Még augusztus végén kért rendőri segítséget e 27 éves asszony a monori rendőr-kapitányságon, akik elfogatóparancsot adtak ki egy 36 éves férfi ellen, aki a fiatal nőt hónapokig tartotta fogva, megalázta, bántalmazta és erőszakoskodott vele. A rendőrök Monoron és Csévharaszton, több helyen is keresték a férfit, de nem jutottak a nyomári, de időközben a zuglói rendőrök megtalálták, miután egy hipermarketben lopáson kapták. A nyomozás során kiderült, hogy március óta éltek együtt és több helyen is megfordult a pár, többek között Németországban is. Augusztusban tértek vissza a férfi szüleinek a lakására Monorierdőre. Az együttlétük 5 hónapja alatt a férfi állandó felügyelet alatt tartotta a nőt, sokszor bezárta, sehová nem engedte, fenyegetéssel, veréssel állandó félelembe kényszerítette. Az áldozat egyszer megpróbálta elhagyni, amit a férfiveréssel és ölési fenyegetéssel torolt meg, sőt elvette iratait és telefonját is. - olvasható a police.hu közleményében. Az erőszakoskodások a következő napokban is folytatódtak, s ezek után fordult a nő a rendőrséghez.

A zuglói lopáson rajtakapott és elfogott S. Tibort folytatólagosan, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint szexuális erőszak bűntettével gyanúsították meg. Kihallgatásán a gyanúsítást nem panaszolta meg, de tagadta az elkövetést. A bűnlajstromhoz hozzáadódott még egy betörése is: egy Monorierdei házból mobiltelefonokat, laptopokat, webkamerát, pénzt, valamint egy udvaron álló autót lopott. A zsákmányon túladott, a kocsit egy félreeső helyen felgyújtotta