• hirek.png

A katolikus egyházközösség és az ócsai önkéntes tűzoltók együtt segítettek egy ócsai idős házaspárnak, akiknek még a január 30-i viharban megrongálódott a házuk tetőszerkezete. A javításhoz ács szakemberre, emelőkosaras gépjárműre és fa építőanyagra volt szükség. Ennek az összköltsége kb. 350.000,- forint, amit a nyugdíjas házaspár önerőből nem tudott volna előteremteni. Az Ócsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület felvette a kapcsolatot az Ócsai Római Katolikus Egyházközösség vezetőivel, így érkezett is a segítség. Az egyeztetéseket követően az Ócsa ÖTE szerződésben vállalta, hogy szervezi és alvállalkozók bevonásával lebonyolítja a tetőjavítást, amihez a Katolikus Karitász - Caritas Hungarica 300.000,- forint pénzbeli támogatást nyújtott. A hiányzó 50 ezer forintot az ÖTE saját forrásból pótolta. A hétvégén pedig elkészült a tetőjavítás.