• hirek.png

Elrejtette eladásra kínált autója komoly hibáit az a 43 éves autókereskedő, aki ellen most fejezték be a nyomozást a monori rendőrök - tájékoztat a police.hu. Egy 57 éves budapesti férfi feljelentésére indítottak nyomozást a monori rendőrök 2021 nyarán. A károsult egy vecsési autókereskedésben vásárolt egy kiváló állapotúként kínált és külsőre tetszetős személygépkocsit, amiről később a szakszervizben, egy további független szervizben, valamint egy igazságügyi gépjármű-közlekedési műszaki szakértő által is alátámasztottan rejtett, eltitkolt hibákra derült fény. Nem csupán esztétikai eltéréseket mutattak ki, hanem azt is, hogy a gépjármű hátsó részét szinte teljesen kicserélték. A jármű karosszériáját a hátsó ülés előtt, valamint a „C” oszlopok felső részénél elvágták, a kivágott részt ismeretlen eredetű karosszériarésszel pótolták. A gépkocsi javítását súlyosan szakszerűtlenül, a gyári technológia figyelmen kívül hagyásával végezték el, ennek következtében a karosszériája egy esetleges ütközéskor nem az elvártak szerint védte volna meg a benne utazókat. A nyomozás adatai szerint a gépkocsi karosszériája 2019-ben, egy külföldön történt közlekedési balesetben komolyan megrongálódott, a kereskedő sérülten hozatta Magyarországra, majd megjavíttatta és eladásra kínálta, eltitkolva mindezt. A gyanútlan vevő ezek után közel 1,5 millió forintért vásárolta meg a nem szakszerűen helyrehozott járművet. A kereskedő tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.