• hirek.png

A monori rendőrök befejezték annak az apának és fiának az ügyét, akik közül a gyanú szerint egy parkolásból indult szóváltást követően a 77 éves férfi gáz- és riasztófegyverrel fejen lőtte 36 éves vitapartnerét, míg 53 éves fia az áldozat kollégáját lökdöste - írja a police.hu. Egy vecsési háznál eldördült lövés miatt riasztották a monori rendőröket még 2020. március 30-án délelőtt. Egy 36 éves nő a kollégájához érkezett munkaügyben, majd leparkolt egy kapu előtt, amit az ott élő 77 éves férfi nehezményezett. A számonkérést indulatos vita követte, majd az idős férfi kirántott a zsebéből egy pisztolyt, a nő feje irányába célzott, és elsütötte. Eközben 53 éves fia a nő kollégáját lökdöste. A nőhöz mentőt hívtak, kórházba vitték. Az orvosszakértői vélemény szerint az áldozatnál súlyos egészségromlás alakult ki a füle közelében elsütött fegyver hangjától. A 77 éves férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal élt. Állítása szerint ő megkérte a kapubejáró elé parkoló nőt, hogy távozzon, vitáztak, mire a nő rátámadt, a lövéssel csak veszélyben érzett életét mentette - a jogos védelmi helyzet a begyűjtött bizonyítékok alapján nem állt fenn. 53 éves fia nem tett vallomást, csak annyit mondott, sajnálja a kialakult konfliktust, de nem érzi magát bűnösnek.