• hirek.png

Dabas is csatlakozott az Ukrajnából érkezők megsegítéséhez. A Dabasért Közalapítvány számlájára lehet a pénzbeli adományokat eljuttatni, míg a tárgyi segítséget a Városháza épületében (nyitvatartási időben), valamint a helyi Fidesz irodában (Városháza épülete, bejárat a tér felől) (hétköznap 9 és 17 óra között) is fogadják. Ezen kívül a Dabas és Környéke Üdülőtábor Alapítvány a révfülöpi táborát megnyitja a menekültek előtt. Kőszegi Zoltán polgármester foglalta össze a segítségnyújtás lehetőségeit.

Táborfalva eljuttatta az első adománytranszportot a monori gyűjtőpontra. Láz- és fájdalomcsillapítót, takarókat, konzervet, bébiételt, pelenkát, tisztálkodási szereket várnak továbbra is a Szociális Szolgálat Iskola utcai irodájába. 

A Csurgay Franciska Általános Iskola csatlakozott a Nagycsaládosok Táborfalvai Egyesületéhez, hogy a település minden rétegéhez elérjen a felhívásuk.

Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata és a Felsőpakonyi Szociális,- Család és Gyermekjóléti Szolgálat célirányos gyűjtést szervez az Ukrajnából menekült családok részére. Elsődleges, de nem kizárólagos célcsoport azok a kisgyermekes és/vagy többgyermekes édesanyák, akik egyedüli felnőttként érkeznek gyermekeikkel. A Szociális Szolgálat szakmai kapcsolatait felhasználva, előzetesen egyeztetett elhelyezési lehetőségre szállítanák őket a budapesti, vagy Pest-megyei befogadó helyekre, segítve ezzel, hogy egyben maradjon a család, és a személyes használati tárgyaikat is megőrizhessék. Ezért itt a tárgyi adományokon kívül olyanok jelentkezését is várják, akik a szállításban tudnának segíteni. Nagy János polgármestert hallják.

A Pest Megyei Roma Szervezet szintén humanitárius segítséget nyújt a háború elől menekülőknek. Az adományokat az elszállásolt határon túli családoknak juttatják el. A PEMEROSZ számlájára lehet a pénzbeli utalásokat küldeni, míg a tárgyi adományok gyűjtőpontja Kakucson a Petőfi Sándor utcában van.