Összeverekedett az ellenzéki összefogás vecsési jelöltje és egy gyáli képviselő Dobrev Klára gyáli választási fórumán. Fricsovszky-Tóth Péter, a Pest megyei 7. sz. országgyűlési egyéni választókerület ellenzéki jelöltje keveredett tettlegességig fajuló konfliktusba Hegymegi Istvánnal, a DK gyáli önkormányzati képviselőjével. A szóváltást verekedés követte, majd a gyáli képviselő úgy fejbe verte az ellenzéki közös jelöltet, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Az Index információi szerint a két képviselő konfliktusa a régmúltból indult, mindenesetre az lett az eredménye, hogy a DK hivatalos kizárási eljárást indított Hegymegi Istvánnal szemben.
Korábban a Pest megyei 10-es, monori választókerületben került kellemetlen helyzetbe Gér Mihály, a Párbeszéd politikusa, amikor napvilágra került, hogy vállalhatatlan megjegyzéseket tett gázolásos balesete áldozataira, akik közül az egyik meg is halt, a másik pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett. Gér Mihály maga lépett vissza a jelöltségtől.