Lövés dördült az 51-es főút mellett szerda éjszaka. A rendőrségre február 23-án éjszaka érkezett bejelentés egy férfitől, aki elmondta, hogy társaival az 51-es főúton egy fogadó előtt álltak meg autójukkal, amikor hirtelen több férfi ütlegekkel és gumilövedékes pisztollyal támadt rájuk. Az összetűzésben többen megsérültek, egy 44 éves kiskunlacházi férfi lőtt fejsérülést szenvedett. A kórházban kiderült, sebesülése életveszélyes. A nyomozók kevesebb, mint 24 óra alatt azonosítottak öt embert, akik a bűntény elkövetésének részesei lehettek. A Pest megyei nyomozók a helyi rendőrökkel és a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen február 24-e hajnalán vonultak több ráckevei címre. Az ingatlanból három férfit állítottak elő. A Pest megyei zsaruk pár órával később még egy emberért mentek. A 36 éves férfit dömsödön fogták el, előállították, a bűncselekménnyel őt is meggyanúsították. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette kísérletének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Egy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki, akit jelenleg is nagy erőkkel keresnek.