• hirek.png

Több pályázatra jelentkeznek be az év elején Ócsán. A szabadidőpark koncepciótervével, a Széchenyi utcával és a Temető utcával indulnak a következő hetekben, hogy pályázati forrásokat gyűjtsenek be. Emellett kiderült, hogy Ócsa lesz az elővárosi közlekedés végpontja, ami azt jelenti, hogy még egy sínpár épül Ócsa és Budapest között. Így negyedóránként közlekednek majd a vonatok a villamosított vasúti pályán. Emellett elbontják a jelenlegi állomásépületet és újat építenek majd. A Székesi úti átjáró megszűnik és áthelyezik az Akácos utca magasságába. Az Üllői útnál pedig terelőkorlátos gyalogátkelő épülhet.