• hirek.png

Befejeződtek az önkormányzat által koordinált útfelújítások Monoron. Monor Város Önkormányzata a Belügyminisztérium térségi fejlesztési igények támogatására megítélt 400 millió forint; valamint szintén a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton elnyert 40 millió forint vissza nem térítendő támogatások felhasználásával 16 utcaszakasz felújítását tudta idén elvégezni. A magyar Kormány és a Belügyminisztérium jelentős támogatásának köszönhetően, csak az önkormányzat kezelésében lévő úthálózaton több mint hét kilométernyi szakasz kaphatott új aszfaltburkolatot. Az érintett utak jó részénél süllyesztett szegély erősíti az új kopóréteget, így adva hosszabb élettartamot az útfelületnek. Máshol a szegély kiépítése korábban megtörtént, illetve egyes szakaszokon műszaki, illetve anyagi okok miatt csak új aszfaltszőnyegezés történt. Darázsi Kálmán polgármestert hallják.