Másfél év múlva készülhetnek el a Bugyit elkerülő út tervei. Bugyin a mindenkori önkormányzat folyamatosan dolgozik az elkerülő megépítésén, hiszen a településen átmenő kamionforgalom évtizedek óta rontja az ott élők életminőségét. A nagyjából 7 milliárd forintos beruházást az önkormányzat nem tudja megvalósítani, ezért állami támogatást kell szerezni hozzá. A helyi önkormányzat saját forrásból elkészítette a 2024-ig jogerős engedélyes terveket és átadta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. részére. A NIF idén július 26-án kiírta a kiviteli tervek elkészítésére a közbeszerzési eljárást. Erre augusztus 26. napjáig lehetett jelentkezni, amit később szept. 2. napjáig meghosszabbítottak. A kiírás szerint a szerződés időtartama 488 munkanap. Ez azt jelenti, hogy másfél évet biztosan várni kell, hogy elkészüljenek a települést elkerülő út kiviteli tervei. Ezen tervek birtokában lehet csak kivitelező kiválasztására kiírni a közbeszerzési eljárást. 2021. áprilisától az országos közúti közlekedési projektek listájába bekerült a Bugyi Nagyközséget elkerülő út építése. Ezzel a döntéssel közelebb került az elkerülő út II., 6,2 km hosszú útszakaszának megépítése.





