Az ügyészségre kerültek annak az ügynek az iratai, amelyben egy pár egymillió forintot csalt ki egy pilisi idős nőtől. A monori nyomozók gyanúja szerint a nő és a férfi közel két évig egy 79 éves asszonytól összesen több mint egymillió forintot kért kölcsön különböző indokokkal, a pénzt pedig nem fizették vissza. A 79 éves pilisi asszony megelégelte a helyzetet és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás adatai szerint a pár közel két év alatt több mint egymillió forinttal rövidítette meg az idős asszonyt. Mindig kitaláltak valamilyen szomorú történetet, az asszony megsajnálta őket és minden alkalommal segített. Pénzét egyetlen alkalommal sem látta viszont. A monori rendőrök nyáron elszámoltatták a 34 éves pilisi nőt és 35 éves szintén pilisi párját. Kihallgatásukon a bűncselekményt egybehangzóan elismerték, a gyanúsítás ellen panasszal nem éltek, vallomást egyikük sem tett. A pár ellen felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. Az ügy iratait a átadták az ügyészségnek.





