• hirek.png

Ütemterv szerint halad az Üllő-Monor vasúti szakasz felújítása. Novemberre befejeződnek a munkálatok, újra zavartalanul, sebességkorlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a ceglédi vonalon - tájékoztatta a MÁV az MTI-t.

    Mint írták: a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. A vasútvonal felújítása 2020-ban kezdődött meg a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakasz átépítésével, majd 2021 tavaszán a Vecsés-Üllő szakasz felújítása valósult meg, most pedig augusztus végétől október végéig Üllő és Monor között dolgoznak a szakemberek.

    A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló kivitelezés befejezését követően ezen a szakaszon is megszüntethetők a sebességkorlátozások. A ceglédi 100a vonal Üllő-Monor szakaszának felújítása augusztus végén kezdődött meg. A két vágányon felváltva dolgoznak, hogy a vonatközlekedés mindig biztosítva legyen. Szeptember végére befejeződött az egyik vágány átépítése, azt már vissza is adták a forgalomnak, ezt követően a másik vágányon is elindulhatott a munkavégzés, ami október végéig tart.