Újabb 25 milliárd forintot biztosít a kormány a falusi utcák, intézmények felújítására, valamint falusi civil szervezetek, egyházközségek, önkormányzatok támogatására - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI tájékoztatása szerint. Gyopáros Alpár a közösségi oldalon megosztott videóban hangsúlyozta, a kormány számára kiemelt jelentősége van a magyar vidék fejlesztésének, ezt jelzi a Magyar falu program elindítása és folyamatos bővülése. A programban megújulnak az utak, a járdák, az intézmények és a fiatal családok otthonai is - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány döntésének köszönhetően idén további 25 milliárd forint áll rendelkezésre, a összegből falusi óvodák, orvosi rendelők, faluházak, szolgálati lakások és közösségi terek újulhatnak meg. Ezek mellett falusi egyházközségek és civil szervezetek is támogatást kaphatnak - fűzte hozzá. Mindezeken túl a kormány további 3,5 milliárd forintot biztosít a településeket összekötő alacsonyabb rendű úthálózat korszerűsítésére - tudatta Gyopáros Alpár.
A térségben számos útfelújítás zajlik, legutóbb Csévharaszton adtak át felújított útszakaszt. Pulisch József polgármestert hallják:





