• hirek.png

Az agrártárca egyik válasza az éghajlatváltozásra a faültetés – jelentette ki Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy a fenntartható világ működéséhez a legszélesebb körben járulnak hozzá a fák. Hozzátette: Az Országfásítási Program keretében az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. Az új erdők pedig egy évtized múlva évente mintegy 8000 tonna CO2-ot kötnek meg. Nagy István hangsúlyozta: a most elültetett fáknak húsz harminc év múlva is megfelelő környezet kell teremteni. Kifejtette: lehet majd pályázni két települést összekötő út menti fasorok ültetésére.

 

Pilisen szombaton ültetnek fákat a pincesornál, a Beleznay-sétányon.

Monoron november második hétvégéjén, az enyhe őszi időjárást kihasználva több helyen is fákat ültettek. Közel száz résztvevő ragadott szerszámot a nemes ügy érdekében, a munkálatokból önkéntesek, városi cégek alkalmazottai és a képviselő-testület tagjai is kivették a részüket. A Monori Városszépítők 32 mezei juharfát ültettek a két temető közötti parkoló mellett. A temető kerítésének zöldítése érdekében több tucat japán lonc cserjét ültettek a kerítés tövébe, és a katolikus temetőbe vezető fasorban is pótoltak néhány hiányzó platánfát. A Monori Lokálpatrióta Egylet a Tavas park melletti Puskin utcát választotta a közösségi munka helyszínéül. 18 darab juharlevelű platánfát ültettek a Kis-tó Páskom utca felőli végénél.A Kövál Nonprofit Zrt. munkatársai - amellett, hogy részt vettek a temetői faültetésekben - a fenntartásukban működő Balassi utcai sporttelep egy részének újrafásítását végezték el.