• hirek.png

A Magyar Posta nem tervez postabezárást, jelenleg nincs olyan átszervezés a társaságnál, ami miatt csökkenne a posták száma - közölte a társaság az MTI-vel közleményben. A Magyar Posta Zrt. ezzel arra reagált, miután egy politikus nyolcszáz kistelepülési posta bezárását jelentő átszervezésről beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. A társaság közleményében cáfolta, hogy tömegével tervezne postabezárásokat.

    Tájékoztatásukban emlékeztettek arra, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint a Magyar Posta minden 1000 fő feletti településen köteles állandó postahelyet működtetni. 

    Megjegyezték: egyes esetekben előfordulhat, hogy a Magyar Posta szándéka ellenére változtatni kell egy posta elérhetőségén vagy működésén, ilyen esetben mindig időben értesíti az érintett önkormányzatot, és egyeztet a megoldási lehetőségekről, figyelembe véve a lakossági igényeket is. 

A térségben Kakucson a Takarékbankkal együtt működnek a postai szolgáltatások, Csévharaszt pedig ősszel dönt arról, hogy a jelenlegi postaépületet elbontják és újat építenek helyette, vagy felújítják.