Minden kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére. Azok a települések, amelyek már rendeztek ilyet, utólag is megkaphatják támogatást - jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A kormány korábban már döntött arról, hogy támogatja az önkormányzati rendezvényeket és külön a koncertek szervezését, több milliárd forinttal. Július végén jelent meg a kormány határozata a Magyar Közlönyben, amely az ötezer fő vagy ennél kevesebb állandó lakosságszámmal rendelkező települések önkormányzati rendezvényeinek támogatására 2 milliárd 881 millió forintot különített el. Ebből finanszírozzák a falunapokat is.





