Pályázatot írnak ki új családi és munkahelyi bölcsődei helyek létrehozására 2,8 milliárd forintos keretösszegben - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin az operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón közölte: az új bölcsődék létrehozására és kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére augusztus 15-éig, illetve szeptember 15-éig lehet pályázni.
Kiemelte: a családi és munkahelyi bölcsődék rugalmasabban működtethetők, mint a klasszikus bölcsődék, kevesebb szabály vonatkozik rájuk. Hozzátette: az elmúlt időszakban nyolcszorosára emelték a munkahelyi bölcsődék támogatását, ennek az intézménynek azonban ma még nincs kultúrája Magyarországon, ezért is szeretnék a mostani pályázattal ösztönözni a munkaadókat ilyenek létesítésére.
Dabason a 4 Szirom Családi Bölcsőde Hálózat négy tagintézménnyel működik. A Szentjánosbogár Katolikus Családi Bölcsőde Hálózat pedig Dabas mellett többek között Kakucson, Gyálon, Alsónémedin és Inárcson fogadja a gyermekeket. Újlengyelben szintén jelentkezett a Váci Egyházmegye, hogy bölcsődét alapítanának. Petrányi Tamás polgármester azt mondta, szívesen látják őket, miközben önkormányzati intézményre is pályáznak.