Ülésezett a Helyi Szociálpolitikai Kerekasztal Gyálon. A kerekasztal legfontosabb feladata a Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióban meghatározott feladatok megvalósításának, végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése, illetve a koncepció kétévenkénti felülvizsgálata érdekében előzetes vélemények kifejtése. Az ülés utáni összegzésből kiderült, hogy Gyál Város Önkormányzata a törvény által meghatározott feladatokon túl is teljesíti kötelezettségeit a szociálisan rászorulók segítésében, folyamatosan nő az ilyen jellegű tevékenységre szánt összeg, illetve a szolgáltatási körök bővülése is megfigyelhető, erre példa a tervezett idősek otthona megépítése is. Pápai Mihály polgármester elmondta, a tervezett építmény létesítési helye miatt többen felháborodtak.