Olyan hiánypótló beruházások valósulhatnak meg a Magyar Falu programból, amelyekre nincsenek európai uniós vagy hazai források - mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Kiemelte, a 2019 óta zajló mellékúthálózat-felújítási program 2022 végére elérheti azt az eredményt, hogy a lehetőségnek köszönhetően nagyjából 4500 kilométernyi út minősége javul meg. Sikeresnek nevezte azt a pályázati rendszert is, amelynek részeként már több mint 130 milliárd forint forrást fizettek ki a kistelepülési önkormányzatok, a civil szervezetek, az iskolafenntartók és az egyházközségek kisebb mértékű fejlesztéseire.
A térségben legutóbb Vasad nyert 5 millió forintot játszótérfelújításra. Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára volt rádiónk vendége.





