Spanyolországból hozták haza a rendőrök azt a férfit, aki még 2019 áprilisában rendőrnek álcázva magát, fegyverrel kirabolt három nőt. A sértettek által elmondottak alapján az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében két férfi – magukat rendőrnek álcázva – leállított egy kocsit, amelyben hárman utaztak. Az álrendőrök megfenyegették és bántalmazták a román állampolgárságú sofőrt és utasait, majd elvették a pénzüket. A rablók egyikénél egy gáz- és riasztófegyver is volt, amelyből több lövés is eldördült. Az útonállók végül áldozataikat a jármű átadására kényszerítették, majd azzal a helyszínről elhajtottak. A körözés alapján a bűncselekmény 35 éves, román állampolgárságú elkövetőjét a spanyol hatóságok idén március 12-én Madridban elfogták, és az eredményes kiadási eljárást követően május 7-én átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak. A férfit kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.