A dabasi rendőrök őrizetbe vették azt a 19 éves férfit, aki házról házra járva dézsmálta a tatárszentgyörgyi portákat - írja a police.hu.
A gyanú szerint tavaly augusztus óta nyolc helyszínen járt: csirke, tyúk, kakas, kacsa, lemezkazetta, robogó, tűzifa. Nem válogatott, vitte, amit talált. Három alkalommal megzavarták, így zsákmány nélkül menekült. Öt sikeres akcióján elsősorban a baromfiállományt ritkította, összesen 39 szárnyast lopott. A zsákba pakolt jószágokat később eladta, a kapott pénzt felélte. Az egyik házba - míg ő odakint várakozott - ismerőse jutott be az otthon lévő idős férfi átverésével. A nő a mellékhelyiség használatát kérte a tulajdonostól, ám inkább a hálószoba felé fordult, elvett egy pénzkazettát, amit később párja felfeszített. A benne talált 180 ezer forintot elfelezték, az ékszerek a nőé, egy autó pótkulcsai pedig a férfié lettek.
A lopásokkal közel egymilliós kárt okozott, de a tulajdonosoknak a tönkretett kerítések javítása is pénzbe kerül. A férfi ugyanis valószínűleg lustaságából adódóan nem bajlódott a mászással, letaposta, vagy kivágta azokat. A március 23-ai elfogását követő kihallgatásán beismerte tetteit.