Az elmúlt héten elkezdték az albertirsai gyógyvizű fürdő felkészítését az idei szezonra. Ennek során a létesítmény állapotának felmérését követően, a legkisebb anyagi ráfordítást igénylő feladatok teljesítéséhez láttak hozzá. A képviselő-testület elfogadta annak az 5 millió forintnak a felosztását, amelyet a szükséges felújításokra februárban, a város 2021. évi költségvetésének megállapításakor meghatároztak. Ez a tétel lényegesen nagyobb lett volna, amennyiben tavaly a pandémia miatt nem nyitnak ki. Így a remélt nyár eleji nyitásig megfelelő idő és pénz áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a fürdő szép környezetben, kulturált körülmények között fogadhassa vendégeit.