• hirek.png

Közel húsz helyszínen korszerű utasbeállót épít a MÁV  elsősorban a nagyvárosok és Budapest agglomerációjában lévő, utasbeálló nélküli megállóhelyekre, illetve a rossz műszaki állapotúak helyére - közölte a vasúttársaság az MTI-vel szerdán. Az új utasbeállókat világítással, jó minőségű padokkal, utastájékoztatással és biztonsági kamerarendszerrel látják majd el. A MÁV a korszerű utasbeálló kifejlesztésével is szeretné vonzóbbá tenni az elővárosi közlekedést az utasok számára - írták a közleményben.

     Közölték: a beruházás tervezési folyamata 2019 közepén kezdődött. A modulrendszerben kialakított, új típusú utasbeállók - igazodva a vasút változatos megállóhelyi környezetéhez - szélsőperonra és két vágány közötti, úgynevezett középperonra is telepíthetők. Az öt méter hosszú alapmodul közel három méter magas és 2,6 méter mély, ebből több mint másfél méter mélységben széltől védett. Az utazóközönség kényelmét fogják szolgálni az egyes utasbeállókba telepített jegykiadó automaták is.

  2021 első negyedévében Felsőpakony, a második negyedévben Gyál kaphat új típusú utasbeállót.