• hirek.png

Regionális Zajvédelmi Bizottság alakult Vecsésen. A Regionális Zajvédelmi Bizottság a repülőtér környezetében található települések, valamint a légiközlekedés kapcsán érintett szervezetek és hatóságok 2005 óta rendszeresen ülésező egyeztető fóruma. A bizottság feladata, hogy a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatos zajkérdésekről információt cseréljen, továbbá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légiforgalmát érintő zajvédelmi kérdésekkel kapcsolatban javaslatokat fogalmazzon meg. 

 A bizottság 15 tagszervezetből áll; a tagok között szerepelnek a Budapest Airport Zrt. és a HungaroControl Zrt. delegáltjai, a Környezetvédelmi Hatóság, a Légiközlekedési Hatóság és a Népegészségügyi Szervezet képviselői, a repülőtér környéki kerületek és települések delegáltjai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, továbbá a civil szervezetek képviselője.

 Az elmúlt év során a delegáltak többségének mandátuma lejárt, vagy az önkormányzati választások, valamint az egyes tagszervezeteknél bekövetkezett szervezeti átalakítások következtében okafogyottá vált, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium felülvizsgálta a testület összetételét, és az érintett szervezetek jelölése alapján új tagok kinevezéséről döntött.

 Az október 15-én megtartott ülésen a tagok megtárgyalták a testület további működését szabályozó ügyrendet. Mivel a bizottság korábbi elnökének mandátuma szintén megszűnt, a tagok - egyhangú szavazata alapján - Szlahó Csabát, Vecsés város polgármesterét javasolják a bizottság elnökének és terjesztik fel az innovációs és technológiai miniszternek kinevezésre.

 Az ülésen a Budapest Airport Zrt. mindezeken túl részletes tájékoztatást adott az októberben megújult zajmonitor és járatkövető rendszeréről, amelynek segítségével egy webes alkalmazáson keresztül bárki pontos, majdnem valós idejű képet kaphat a mozgásban lévő légijárművek pozíciójáról és egyéb adatairól.