• hirek.png

Tatárszentgyörgy, Nyáregyháza és Dunavarsány is nyert a Pénzügyminisztérium bölcsődefejlesztési pályázatán. 12 Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 2,5 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a bölcsődei ellátás fejlesztésére, korszerűsítésére. Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MTI-nek elmondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló program bölcsődefejlesztési felhívására több mint négyszeres volt a túligénylés, ezért a tárca vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő önkormányzatok száma tovább emelkedhessen. A pályázati felhívás ezúttal is a férőhelyhiánnyal küzdő önkormányzati tulajdonú bölcsődék, mini bölcsődék és a többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények férőhelybővítését, férőhelyeinek fejlesztését célozta. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 120 millió, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 480 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni - ismertette Rákossy Balázs.

Tájékoztatása szerint a felhívásra 37 pályázatot nyújtottak be 8,9 milliárd forint támogatási igénnyel, mely összeg az eredetileg rendelkezésre álló keret közel négyszerese. Az eredeti keretből 12 Pest megyei településen 272 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül.

A program korábbi bölcsődefejlesztési pályázati kiírásának eredményeként 53 pályázat támogatásával 9,2 milliárd forint értékben 1282 új bölcsődei férőhely létesítésére kaptak lehetőséget a Pest megyei települések. A kormány nemcsak adókedvezménnyel, és egyéb közvetlen támogatással, például az ingyenes étkezés és ingyenes tankönyv biztosításával segíti a családokat, hanem a bölcsődefejlesztési beruházások támogatásával is. A beruházásoknak köszönhetően Pest megyében összességében 1554-gyel több gyereket tudnak fogadni a bölcsődék - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Dunavarsány 480, Tatárszentgyörgy 240, Nyáregyháza 90 millió forintot nyert.