• hirek.png

A kormány és a pedagóguskar továbbra is arra készül, hogy hagyományos rendben kezdődhet meg szeptemberben az új tanév, de folyamatos az egyeztetés a lehetséges forgatókönyvekről. A szakminisztérium a Magyar Nemzettel azt közölte, hogy részletes járványügyi intézkedési protokollt készítenek, amelyet hamarosan eljuttatnak az iskolákhoz.

A lap keddi számát idézve az MTI arról ír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott információk szerint a kormány és az operatív törzs folyamatosan figyeli a járvány alakulását, és ha szükséges, további intézkedéseket hoz. 

A szaktárca kiemelte: a járványhelyzethez kapcsolódó, a köznevelésre vonatkozó részletes intézkedési protokollt a záró szakmai egyeztetéseket követően juttatják majd el a köznevelési ágazat érintett szereplőihez.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnökének álláspontja szerint azt a teljes körű iskolabezárást, ami márciusban volt, nem lehet megismételni. Túlterhelődtek a szülők is, egyre kevesebb a szabadságuk, vélhetően a gazdaság sem fog annyira leállni, mint tavasszal – mutatott rá. Szerinte elképzelhetetlen, hogy az elsősök személyes kapcsolatfelvétel nélkül, digitálisan kezdjék el az iskolát. A felsőbb évfolyamokon viszont el tud képzelni egy ciklikus megoldást.

Kozák András köznevelési szakértő szintén úgy látja, hogy fenntartói vagy intézményi szinten lenne célszerű megkeresni az optimális működési rendet. 

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke elmondta, hogy számítani kell a vírus terjedésére, ezért kell lennie forgatókönyvnek hasonló helyzetre. A PSZ alelnöke úgy véli: ahol nincs járványügyi góc, ott nem érdemes bezárni az iskolákat.  

Dabason a Kossuth Lajos Általános Iskolában olyan iskolaelőkészítő tábort tartanak, ahol a leendő elsősöket bevezetik az online oktatás alapjaiba.