• hirek.png

Öt kábítószer-kereskedőtől összesen másfél kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le a fővárosban és Dunaharasztiban - közölte a rendőrség a honlapján.A police.hu-n olvasható közlemény szerint a rendőrség múlt szerdán XIX. kerületi lakásában fogott el egy férfit, majd a hét második felében a gyanúsítottnak a kábítószer eladásában segédkező négy másik férfit is Budapesten, illetve Dunaharasztiban..A rendőrök a több mint másfél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett csaknem 700 ezer forintot, mobiltelefonokat, laptopot, valamint digitális mérlegeket foglaltak le.  Az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Az illetékes bíróság négy gyanúsított letartóztatását, az ötödiknek pedig a bűnügyi felügyeletét rendelte el.