• hirek.png

Kevesellték az otthon tartott pénzt az unokázós csalók, így maguk bontották a vonalat egy lajosmizsei nőnél. Egy nő és két férfi június 16-án felhívtak egy 84 éves kecskeméti asszonyt, akivel elhitették, hogy az unokája balesetet szenvedett. Azt állították, hogy az unoka volt a vétkes, és 3,7 millió forintot kértek a nőtől azért, hogy ne értesítsék a rendőrséget. Az átvert sértett lakásánál még aznap megjelent az egyik gyanúsított, akinek a hölgy oda is adta az összes, otthon tartott spórolt pénzét, 2,3 millió forintot.

A banda még ugyanezen a napon, hasonló módszerrel egy 79 éves lajosmizsei asszonyt is megpróbált becsapni. Ám miután a sértett közölte, hogy neki összesen 300 ezer forintja van, a csalók letették a telefont, így őt nem sikerült megkárosítani. Az „unokázók” egy 85 éves vasvári asszonyt is megtévesztettek, aki ékszereket valamint 100 euró és 700 ezer forint készpénzt adott a csalóknak. A kecskeméti nyomozók több más megye rendőreivel együttműködve június 25-én egy összehangolt akció során fogták el a gyanúsítottakat Veszprém megyében – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében. Az egyenruhások a csalókat őrizetbe vették és 2 rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette, valamint ugyanezen bűncselekmény kísérlete miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként. A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását is.