• hirek.png

A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva jövő héttől Pest megyében is szervezhetőek közlekedési vizsgák, az időpontokat a jelentkezések függvényében hirdetik majd ki - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

A korlátozó intézkedések legutóbb bejelentett feloldásával összhangban a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. Pest megye területén is haladéktalanul megkezdte a közúti járművezetői és közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezését, megnyitotta ceglédi, pomázi, szigetszentmiklósi és váci ügyfélszolgálati irodáit - írták.

A vizsgaközpont már fogadja az autósiskolákból beérkező vizsgajelentéseket, a vizsgák várhatóan a jövő hét első felében kezdődhetnek meg.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes helyszíneken továbbra is csak azok vizsgázhatnak, akik életvitelszerűen az adott területen (településen, megyében) élnek, vagyis a budapesti lakosok ebből a célból még mindig nem utazhatnak az ország másik részébe. A vizsgaközpont változatlanul csak ott szervez vizsgákat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés - maszk és kesztyű - viselése.