• hirek.png

Nyári kerti partival zárta a félével a Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete. A Halász Móricz-kúriában június elején ebédre várták a dabasi és az ócsai tagokat. Roicsik Lászlóné, az egyesület elnöke elmondta, folyamatosan, egész évben szerveznek klubnapokat, a nyári összejövetel után azonban két hónap szünetet tartanak, hogy minden tagjuk eleget tehessen a nagyszülői kötelezettségeinek.

Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák - közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel. A közlemény szerint június 7. és 14. között 129 tárgyból, 239 helyszínen, 3894 tantárgyi bizottság előtt mintegy 58 ezren vizsgáztak. Az érettségi június 19. és 30. között 1163 helyszínen, 3171 vizsgabizottság előtt, közel 265 000 középszintű szóbeli vizsgával folytatódik az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban - jelezték. A vizsgabizottságok a középszintű szóbelik után hirdetik ki az érettségi eredményeket. A térségben Ócsán, Dabason és Örkényben zajlanak az érettségik.

Nyárindító partit szerveznek Dabas-Gyónon vasárnap. A covid előtt, 2019-ben szerettek volna egy sorozatot csinálni a programból, amelynek csak egyetlen eleme valósult meg. Akkor azt gondolták, azoknak a gyerekeknek csinálják a rendezvényt, akiknek nem lett kitűnő a bizonyítványuk, így nem voltak hivatalosak a kitűnők palacsintapartijára. Úgy alakították ki a programokat, hogy gyermekek és szülők egyaránt jól érezhessék magukat. Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármestert hallják.

 

Prevencióval a szélsőségek ellen címmel adott ki módszertani füzetet a Pest Megyei Roma Szervezet. Még 2013-ban állították össze az anyagot. A füzet gyakorlatias módszertannal járul hozzá, hogy a roma közösség, hogyan készüljön fel egy esetleges szélsőjobboldali provokáció helyszíni megjelenésének eshetőségére. Oláh József, a szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy kizárólag edukációval és információval lehet felkészülni az ilyen helyzetekre.

Június 30-ra módosította a Virágos Magyarország nevezési határidejét a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel. Az ország legrégebbi, idén 30. alkalommal megrendezett településszépítő versenyén a szakmai elismerések mellett 2023-ban újra értékes nyereményekért versengenek a települések virágos közterületei. Az idén ismét öt kategóriában meghirdetett versenyre országszerte várják a jelentkezéseket, valamint immáron negyedik alkalommal a határon túli magyarlakta települések pályázatait is. A 30. Virágos Magyarország verseny során - ahogy a 25. évforduló alkalmával is - nemcsak jubileumi díjat adnak át, hanem a "felvirágosításra" jelentkező települések egy emlékfát és egy emléktáblát is kapnak ajándékba. Azt írták, hogy a verseny célja változatlanul a kulturált és vonzó településkép támogatása, az új zöldfelületek kialakítása és a természet örökség megőrzésével a helyi életminőség javítása és nem utolsó sorban a turisztikai vonzerő növelése. Ugyanakkor egyre fontosabb szerepet kapnak az értékelésben a fenntartható fejlődés szempontjai, a környezettudatos gondolkodás, valamint a településen élők összefogásának ösztönzése.  Az elmúlt években hozott el valamilyen díjat Felsőlajos, Csemő, Cegléd, Lajosmizse és Ráckeve is.

Védelmi pénzt szedő zsarolókat fogtak a dabasi rendőrök. A dabasi rendőrökhöz befutott információ szerint egy helyi testvérpár jó ideje dabas-sári őstermelőket zsarolt. A termelőket választás elé állították: vagy rendszeresen fizetnek nekik, vagy ők, illetve szeretteik, esetleg termelő eszközeik, terményeik fogják kárát látni. Az egyik áldozatot közel egy éven keresztül sarcolták heti rendszerességgel, a sértett pedig fizetett, mert nem akarta, hogy megöléssel fenyegetett családtagjainak bántódása essen. Miután a rendőrök tudomására jutott a dolog, a június 12-én esedékes beszedéskor már várták a zsarolókat. A 25 ezer forint átvétele a földön ért véget a testvérpár egyik tagjának. A másik testvér szintén dolgozott, ő 20 ezer forintért ment, azonban a rendőrök kisegítették a kocsijából. A kihallgatáskor az egyik testvér ugyan beismerő vallomást tett, de nem tudta megmondani, hányszor zsarolt. A másik egy ki nem fizetett munkadíjra fogta a pénzszerzést. A bíróság letartóztatta az elkövetőket.