• hirek.png

A hernádi önkormányzat 2013-ban díjat alapított a Hernádért, a helyi közösségért végzett munka elismerésére. A kitüntetést évente  ítéli oda a Képviselő-testület azoknak a személyeknek, civil szervezeteknek vagy vállalkozásoknak, akik tevékenységük eredményeképpen megérdemlik, s akikre/amelyekre az adományozási év augusztus 31. napjáig írásbeli javaslat érkezik. 2019-ben a “Hernádért” Emlékérmet Szlukáné Fajt Mária, a nagyközség egykori alpolgármestere és Gubicza Balázs nyugalmazott plébánia vezető vehették át a helyi közösség, a település szolgálatában és fejlődésében, a helyi érdekek érvényesülésének előmozdításában és az emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységükért.

Közismert előadók kampányolnak a tudatos vásárlói magatartásért és az élelmiszerbiztonság fontosságának  tudatosításáért. A Nébih évek óta sokszínű, összetett kommunikációjával, számos csatornát felhasználva próbálja közvetíteni üzeneteit a vásárlók felé. Most a hivatal új, művészeti megközelítést használva igyekszik még több emberhez, fiatalokhoz, középiskolásokhoz eljutni. A rendhagyó kulturális kampányban a Kossuth-díjas Csík Zenekar tagjai, Vecsei H. Miklós, a Vígszínház művésze, Grecsó Krisztián író, költő, dalszerző és Lackfi János író, költő segítik a Nébih szakembereivel közösen friss szemszögből vizsgálni és feldolgozni az élelmiszerbiztonság témáját.

Az Erasmus+ programban kiírt pályázat az Együtt a Kék Bolygónkért- nemzetközi tapasztalatcsere, együttműködés az egymástól való tanulás a természetvédelem területén nevelési-oktatási eszközökkel címet viseli. A projekt keretén belül az óvodapedagógusok képzését valósítják meg. A pályázat várhatóan rengeteg tapasztalatot, tudást, információt és nem utolsó sorban anyagi támogatást is biztosít az óvodának.

Az ismeretlen elkövető 2019. szeptember 13-án a gyáli és a felsőpakonyi vasútállomásról kerékpárokat lopott el. A Dabasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Dabasi Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 061-236-2883-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es ”Telefontanú” zöldszámát, továbbá tegyen bejelentést a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

 

Közös ellenőrzést tartott a rendőrség a múlt héten a lajosmizsei, a ladánybenei, a felsőlajosi és a kunbaracsi polgárőrség, a lajosmizsei és a kerekegyházi közterület felügyelők, a lajosmizsei vadásztársaság, a ladánybenei mezőőr, a lajosmizsei lovas településőr, valamint a KEFAG Zrt. Észak-Kiskunsági Erdészet munkatársaival. A téli időszakra való felkészülés keretében a szórványosan elhelyezkedő tanyákat ellenőrizték az akcióban résztvevők. Az engedély nélküli fakitermelés, valamint az illegális vadászat megelőzése, megakadályozása és az elkövetők elfogása érdekében felmérték az erdőterületeket, valamint a tanyavilágot. Ehhez a Készenléti Rendőrség egy helikoptert is biztosított. Az akció során 48 személyt igazoltattak, illetve 3 fővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki az egyenruhások.

Lezajlottak a helyhatósági választások. A most megválasztott polgármesterek és képviselők 5 éven keresztül lesznek vezetői a településeknek. A névjegyzékben 8 millió 25 ezer 755 választópolgár szerepelt, közülük 38 113-an életükben először szavazhattak. A legfiatalabb választópolgár 16 éves, 2003. augusztus 1-jén született, házasságkötéssel szerzett nagykorúságot. A térségben Dabason, Újhartyánban, Tatárszentgyörgyön és Újlengyelben nem volt kihívója a polgármestereknek, így a településvezetői cím maradt az eddigi tulajdonosánál.

Váltás történt a polgármesteri székben Örkényben, ahol Kulcsár Istváné a cím. Táborfalván Nagy Andrásné az új településvezető. Alsónémedin dr. Tüske Zoltán, Csévharaszton Pulisch József viseli a polgármesteri címet.

Pusztavacson maradt Jóri László, Hernádon Zsírosné dr. Pallaga Mária, Kakucson Kendéné Toma Mária, Ócsán Bukodi Károly, Gyálon Pápai Mihály, Felsőpakonyon Nagy János, Dánszentmiklóson Sipeki Zsolt, Vasadon Marton József, Pilisen Hajnal Csilla. 

Inárcson szavazategyenlőség áll fenn dr. Gál Imre és Turcsány Andrea között. Amennyiben az újraszámlálás után sem dől el a szavazás, második fordulót írnak ki.

Szerkesztőségünk gratulál a megválasztott polgármestereknek és a testületek tagjainak!