• hirek.png

Ma van a véradók világnapja. A koronavírus-járvány miatt idén a biztonságos vér fontosságára hívja fel a figyelmet június 14-e, a véradók világnapja alkalmából az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC). A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat pénteken az MTI-nek küldött közös közleményében kiemelte: ezen a napon szerte a világon köszönetet mondanak azoknak, akik önzetlen adományukkal segítenek a rászorulókon. Mint írták, a biztonságos, ellenőrzött vér a világon mindenhol egyetemes szükséglet, hiszen nélkülözhetetlen az életmentő beavatkozásokhoz, valamint létfontosságú az olyan veszélyhelyzetek idején, mint a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok vagy éppen járványok. Hangsúlyozták: ahhoz, hogy Magyarországon megfelelő mennyiség álljon rendelkezésre, folyamatosan szükség van az önkéntes véradók önzetlen segítségére. A véradások hazai szervezéséért felelős Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt az elmúlt hónapokban folyamatosan azon dolgozott, hogy a vérellátás a járvány alatt is zavartalan maradjon. A két szervezet továbbra is arra buzdít mindenkit, hogy menjen el vért adni, hiszen a nyári időszakban a szabadságolások miatt minden évben csökken a véradók száma. Hamarosan induló nyári véradókampányukban neves színészek, zenészek és sportolók bevonásával népszerűsítik majd a véradás ügyét a szervezetek - tudatták.

A térségben legközelebb 19-én, pénteken Gyálon lehet vért adni.

Megbukott egy Pest megyei sertéstelep a NÉBIH ellenőrzésén - olvasható a Nébih honlapján. Egy ceglédi állattartó telepen tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei június elején. Az ellenőrök a telepen – ahol hivatalosan csak a sertéstartást jelentették be – 166 sertés mellett 34 juhot is találtak. A lakott területen kívül található gazdaság nem volt megfelelően bekerítve, például kapuval sem rendelkezett, így nem akadályozta meg az idegen állatok bejutását.

A telepen egyáltalán nem állt rendelkezésre szociális helyiség, nem biztosították megfelelően a higiénikus kézmosás lehetőségét, sőt a telep az elpusztult állatoknak előírt hullatárolóval sem rendelkezett. A fizikai hiányosságokon túl, az állattartó a jogszabályi kötelezettségeit is több ponton megsértette. Az érintettnek nem volt szerződése szolgáltató állatorvossal, az állatok gyógykezelésére vonatkozó dokumentumokat nem vezették. A sertés- és juhállományban jelöletlen állatok is voltak, a tulajdonos a kötelező nyilvántartásokat sem vezette az állományokról, egyes állatok vásárlása kapcsán még dokumentumokat sem tudott felmutatni.

A nem megfelelő állatjelölések, a bizonytalan eredet és az előírt diagnosztikai vizsgálatok igazoltságának hiánya miatt az állatok egészségügyi állapota ismeretlen. Emiatt, továbbá az állattartó telep működéséhez szükséges alapvető tárgyi feltételek hiánya miatt az ellenőrök a sertések és juhok összes egyedére azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el. A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – az állatok tartására vonatkozó előírásokat ebben az időszakban fokozottan ellenőrzik - tájékoztat a weboldal.

Nyilvánossá váltak a felsőpakonyi közbeszerzések adatai. A felsopakony.hu/kozbeszerzesek oldalon megtekinthető az utóbbi években az Önkormányzat mint ajánlatkérő szervezet által indított közbeszerzési eljárások teljes anyaga. Olvasható a bölcsőde, a vállalkozói park, az új orvosi rendelő, valamint a Mesevár Napköziotthonos Óvoda felújítási projektjének anyaga.

 Balogh László két éve szolgál New Jersey államban, ő a magyar kolónia katolikus lelki vezetője. A videóinterjúban a plébános arról beszél, hogyan ünnepelték Trianon századik évfordulóját 7000 kilométerre az anyaországtól, illetve mit gondol a tüntetésekről, az azt kiváltó rendőri brutalitásról. A 40 perces beszélgetés megtekinthető a 777 Youtube csatornáján.

 Már néhány napja lehet lakodalmat tartani bizonyos létszámhatárok között. Néhányan a ceremóniát megtartották a legszűkebb körben, azonban sokan szeptemberre tették át a dátumot. A járvány második hullámának hírére viszont még többen módosították 2021-re házasságkötésük idejét. Az időpont módosításánál azonban figyelni kell arra, hogy ha az eredeti szándékbejelentéstől számítva eltelik egy év, akkor azt újra be kell nyújtani, mert az elektronikus anyakönyvi rendszerből egy év után eltűnnek az adatok. Erdélyi Zsolt, a Dabasi Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetője azt javasolja, a párok mindenképpen keressék fel őt személyesen, ha bármilyen módosítási vagy egyéb kérésük van, azonban előtte telefonon egyeztessék az időpontot.

 A Rákóczi Szövetség és a Kiss Kata zenekar a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából pályázatot hirdetett azzal céllal, hogy a Magyar vagyok című dalukból olyan klipet készítenek, ahol a világ magyarsága együtt énekel. A pályázóknak ezt a dalt kellett elénekelni, és az erről készült felvételt beküldeni a zenekarnak. Több mint 300 felvétel érkezett, ezekből készült a klip. Turcsán Regina, a Hernádi Általános Iskola 4.b osztályos tanulója is indult a pályázaton és bekerült a klipbe.