• hirek.png

Iskolaspecifikus tanszercsomagokkal indult az iskola Gyálon. Minden gyáli illetőségű diák és a testvértelepülésen élő tanulók is megkapták a csomagokat. Iskolánként, évfolyamonként különböznek a csomagok, mondta Pápai Mihály polgármester.

A szüret veszélyeire hívja fel a figyelmet a Katasztrófavédelem. Az ország több pontján már megkezdődött, máshol készülnek az idei szüretre, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti. Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.  

Újra erősödés tapasztalható a kábítószerhasználatban a tatárszentgyörgyi településvezetés szerint. A 2019 eleji kisebb sikerek után 2020 közepére újra erősödés tapasztalható a szerhasználatban, és a drog terjesztésében is, mind a térségben, mind Tatárszentgyörgyön. A településen ezért újra felveszik a harcot a káros szenvedélynek hódolók ellen. Szécsi Judit addiktológiai szakértő már többször vendégeskedett a településen, hiszen a drog elleni harcban nincs sikersztori. 

Az egészséghét keretében a jövő héten Örkényben sétát szerveznek az Esély Szociális Szolgálat szervezésében, hiszen a kábítószerhasználat és -terjesztés ott is mindennapos probléma.

Elhalasztják a Városnapokat Dunaharasztiban. Ez a rendezvény - amely Dunaharaszti várossá válásának megünneplésére jött létre, és az elmúlt években különösen népszerűvé vált - nagy tömegeket vonz a Baktay térre és környékére, az 500 fős részvételi határt lehetetlen betartani. A szervezők minden résztvevővel egyeztettek, és úgy döntöttek, a rendezvény nem elmarad, hanem elhalasztják azt; remélhetőleg jövő év májusának elején nem ütközik akadályba a pótlása.

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testülete szintén visszavonta a 2020. évi Városi Rendezvénynaptárra vonatkozó határozatát. Ennek értelmében Vecsés közterületein november 30-ig rendezvény – nemzeti ünnepek, megemlékezés kivételével – nem tartható.

Ahogyan arról már beszámoltunk a Dabasi Napok rendezvénysorozat is elmarad.

Az újhartyáni Hartyánfeszt is szeptemberben lett volna esedékes, azonban már tavasszal lemondták a rendezvény kiemelkedő fellépőit. Schulz József polgármester elmondta, felmerült egy szűk körű szervezés lehetősége, azonban jelenleg ez sem lehetséges.

Új ügyeleti gépjárművet adtak át szeptember 9-én a Vecsési Alapellátási Központnál. A Vecsési Egészségügyi Szolgálat ez év májusától üzemelteti a központi háziorvosi ügyeletet a Dózsa György úton tavaly átadott intézményben.

Az új gépkocsi egyelőre még a jelenlegi ügyeleti időben üzemel, de a tervek szerint a jövőben a nap 24 órájában áll majd készenlétben a betegek segítségére.

Megvannak az új üllői piac pavilonjainak bérlői. Várhatóan 2021. tavaszán megnyílik az új piac a Városközpontban, ahol a kivitelezési munkálatok ütemtervnek megfelelően haladnak.

Az épület kivitelezésével párhuzamosan az üllői Önkormányzat pályázatot írt ki az új piac területén létesülő 6 négyzetméteres pavilonok bérletére. A megjelölt határidőig a Hivatalba 22 db érvényes pályázat érkezett, amelyek között a kereskedők többsége részben élelmiszer-jellegű kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni.

A Képviselő testület augusztus 27-én, zárt ülésen megtárgyalta és elbírálta az új piac területén lévő helyiségekre beérkezett pályázatokat és 14 nyertest hirdetett. A sikeres pályázatok között számos gyorsbüfé jellegű street food (hot-dog, hamburger, palacsinta) árusító tevékenység szerepel, de az új piacon lesz kávézó, pékség, savanyúságot, irodaszert és kreatív termékeket árusító pavilon is.

A nyertes pályázóknak a következő napokban kell nyilatkozni arról, hogy a pályázat végeredményét megismerve is fenntartják-e pályázatukat. Amennyiben valamely pályázó visszalép, a következő legmagasabb pontszámot elérő pályázó léphet helyébe. A szerződéseket várhatóan szeptember közepéig megkötik.