• hirek.png

Még nem mutattak ki influenzavírust az országban. Az influenza-figyelő szolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint november 9-15. között az országban 9 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Azt írták, hogy a 46. héten sem a háziorvosok által, sem pedig kórházban ápolt betegektől levett mintákban nem találtak influenzavírust a laboratóriumi vizsgálatoknál.

Az adatok szerint az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 17,3 százaléka 14 év alatti gyerek, 35,4 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 34,4 százaléka, 12,9 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

Karanténba került a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 5. C osztálya. Az egyik tanuló pozitív vírustesztet mutatott, ezért rendelték el az osztálytársak kontaktszeméllyé nyilvánítását. A gyerekek leghamarabb november 24-én térhetnek vissza az iskolába. 

Graffitis rongáló ellen emel vádat az ügyészség. Az albertirsai vasútállomás környékét ellenőrizték a rendőrök, amikor három kószáló fiatalra, -és mellettük-, egy frissen festett falfelületen egy zöld spray-vel felfújt alkotásra lettek figyelmesek. A közelükben lévő szemetesből kikandikáló doboz szórófején látható volt annak zöld színű tartalma, a rendőrök kérdésére a fiúk egyike elismerte, hogy ő fújta az ábrákat a falra, majd a flakont a szemetesbe dobta.

Kihallgatása során a 20 éves fiú elmondta, hogy a festéket a földön találta, látta, hogy még sok van benne, így azt magához vette. Társaival történő beszélgetés közben támadt az ötlete, hogy az aluljáró falát kipingálja.

A dánszentmiklósi fiú ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.

Átszervezik mától az ügyfélfogadás rendjét a bugyi Polgármesteri Hivatalban. A Polgármesteri Hivatalban november 19-étől a személyes ügyfélfogadás szünetel. A Községháza épületébe csak azokat a személyeket engedik be, akinek az ügyében nem lehet másképp intézkedni és személyes megjelenése szükséges. Erre vonatkozóan mindenképpen az ügyintézővel egyeztetni kell a település Facebook oldalán megadott elérhetőségeken. 

Arra kérik a lakosságot, hogy – lehetőség szerint – a www.bugyi.hu felületen található önkormányzati elektronikus fülön vagy ügyfélkapun keresztül, ennek hiányában levél, e-mail, vagy telefon útján intézzék ügyeiket. Leveleiket személyesen a  Hivatal kapuján elhelyezett postaládába is elhelyezhetik, amelyet naponta ürítenek.

Az egyeztetett személyes ügyintézés során kötelező a szájmaszk és a kihelyezett kézfertőtlenítők használata!

Kötelező a maszk viselése Dabason a Bartók Béla úton. A szigorított maszkviselési szabályok miatt a kormány lehetőséget adott a 10 ezer lélekszámnál nagyobb települések polgármestereinek, hogy egyénileg szabályozzák, hol követelik meg a maszk használatát. Kőszegi Zoltán polgármester indokolta a döntést.

Cegléden is van lehetőség mobil PCR-tesztre. Cegléd Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy  az Országos Mentőszolgálat a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetével közösen november 21-én és november 22-én 10:00-16:00 óra között a Toldy Ferenc Kórház területén, mintavételi szűrőbuszon COVID teszteléseket végez.

A mintavétel azon betegek részére elérhető:

1. akiknek háziorvosuk mintavételi tesztet kért, és azt az OMSZ rendszerében rögzítették;

2. akiket az OMSZ telefonon felkeresett és kérte, hogy menjenek be a mintavételi pontra, vagy

3. akik enyhe tüneteket mutatnak, de a Mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt.

A vizsgálatra autóval kell érkezni (pl. utasként), szájmaszkot kell viselni. A vizsgálathoz szükséges a TAJ kártya és egyéb személyazonosító dokumentum.

Első lépésként az orrból vett minta alapján COVID-19 Antigén gyorstesztet végeznek. Amennyiben ez a teszt pozitivitást mutat, úgy a páciens és a vele egy háztartásban élők járványügyi megfigyelés alá, karanténba kerülnek, a vizsgálat eredményéről a járványügyi hatóság és a háziorvos a járványügyi szakrendszeren keresztül értesítést kap.

Amennyiben a vizsgálat eredménye negatív, akkor az OMSZ munkatársai elvégzik a PCR mintavételét, amelyet laboratóriumban vizsgálnak tovább. A PCR vizsgálat eredménye a szokásos módon kerül rögzítésre, ezzel kapcsolatban a beteg az Ügyfélkapun keresztül elérhető EESZT-ben vagy a háziorvosánál tájékozódhat.