• hirek.png

Új óvoda épül Pilisen. A lakosságszám és a kisgyermekszám egyre nő, így szükségessé vált egy új intézmény felépítése. A 75 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból tervezik majd az épületet. Hajnal Csilla polgármestert hallják.

Az esti képzésen tanuló diákok által sütött bejglit és mézeskalácsot kaptak a dabasi intézmények az Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolából. A tanulók által készített süteményeket Stégner Péter igazgató és Kiss Irén szakmai oktatásért felelős igazgatóhelyettes vittek el a város különböző intézményeibe. 

 

Szinte minden monori óvodában voltak fejlesztések az idén, és egy újabb óvodabővítési pályázatot is megítéltek a városnak. A magánkerti játszóeszközökre tervezett csúszdákat közterületi használatra szánt eszközökre cserélték. A Kövál Nonprofit Zrt. munkatársai megnagyobbították, illetve pótolták a hiányzó ütéscsillapító felületeket, és egyéb kisebb javítási munkákat is elvégeztek. A Napsugár Óvodában egy rugós elefánt; a Petőfi oviban egy új mérleghinta; a Szivárvány Óvodában mókuskerék és hinta; a Tesz-Vesz Óvodában pedig egy mászókás hinta, több mérleghinta, két rugós játék, két mozdony és egy mókuskerék szórakoztatja majd az óvodásokat. A Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda átadása után újabb jelentős óvodai bővítés előkészítése van folyamatban. A közelmúltban megjelent kormányhatározat alapján óvodafejlesztés előkészítésére, tervezésére, a szükséges ingatlanvásárlással együtt 60 millió forint összegű támogatást ítéltek meg Monor Város Önkormányzata részére. Ebből az összegből a Napsugár óvoda jövőbeni fejlesztését tervezheti tovább a város vezetése.   

Karácsonyi fények címmel indított fotópályázatot az Ócsai Egressy Gábor Szabadidőközpont. Elsősorban ócsaiak jelentkezését várják december 31-ig. Paksi Zita intézményvezetőt hallják:

Ócsán is lehet már gyűjteni a használt sütőolajat. A Spar áruház parkolójába helyezték ki a gyűjtőedényt, amelybe PET-palackban vagy zárt befőttes üvegben lehet leadni a használt sütőolajat. A használt sütőolaj esetében kiemelten fontos a szelektív gyűjtés: egyetlen csatornába öntött liter használt olaj akár százezer liter élővizet is képes elszennyezni. 

Életének 77. évében elhunyt dr. Pataki Miklós, aki tagja volt KEK-döntős ferencvárosi csapatnak 1974-ben. Dr. Pataki Miklós az FC Dabas edzője volt, valamint a labdarúgás mellett jogi diplomát szerzett és ebben a hivatásában is szép sikereket ért el a Dabasi Fehérakác MGTSZ-ben.