A Facebookon szavazták meg a dabasi lakosok korábban, az új Manódombi Bölcsőde nevét. A hamarosan megnyíló intézményben 4 csoportba várják majd a gyermekeket, amelyeknek a nevéről ismét a szülők dönthetnek. Jurácsik Andrea, bölcsődei referens beszélt rádiónknak a szavazás menetéről.
Bugyi ellen lépett pályára a hét végén az FC Dabas II. ( második ) csapata. Az őszi 3-0-s vereség után nem könnyű mérkőzésre készültek a dabasiak, ennek ellenére már a 2. percben megszerezték a vezetést, amit egészen a 92. percig meg tudtak tartani, ugyanis ekkor megérkezett az egyenlítő gól, így nemcsak a 3 pontot, de a dobogós helyezést is elveszítette a dabasi csapat. A hazaiak legközelebb a Taksony SE második csapatának vendégei lesznek szerdán.
A járványhelyzet miatt bezárt a Nemzeti Adó és Vámhívatal ügyfél szolgálati irodáinak többsége Pest megyében. Salgó Attila a NAV sajtóreferense adott tájékoztatást arról, hogy ebben a helyzetben hogyan tudunk ügyeket intézni.
Április 15-ig lehetett interneten elmondani a lajosmizsei vasútvonal fejlesztésével kapcsolatos véleményeket, viszont az már most látszik, hogy Gyálon komoly problémát fog okozni, hogy megoldják azt, hogy a vonatok 15 percenként kövessék egymást. Pápai Mihály Gyál város polgármestere beszélt a beruházással kapcsolatos aggodalmakról.
Nem sikerült a hét végén pontot szerezni a Dabas VSE KC csapatának a Gyöngyös elleni találkozón. A két csapat ősszel már összemérte erejét, akkor a dabasi csapat bizonyult jobbnak, most viszont a gyöngyösi csapat diadalmaskodott és 28 – 22-re megnyerte a mérkőzést. A folytatás április 21-én szerdán hazai pályán következik. Ellenfelük 11 napon belül másodszor a Komló csapata lesz.
Holnaptól újraindítja a forgalmi vizsgáztatási a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont. Ennek értelmében, vétel körzetünkben is lehetőség lesz a járművezetők és közlekedési szakembereknek vizsgát, alkalmassági vizsgálatot és utánképzést tenni. A bejelentett menetrend szerint először a lemondott közlekedési vizsgákat fogják pótolni, a vizsgázók az új időpontokról elsődlegesen a képzőszervektől kapnak majd tájékoztatást.





