A település külterületi útjaihoz lenne leginkább szükség pályázatra Hernádon. A községhez több kilométernyi úthálózat tartozik, amelyek felújítása csak pályázati támogatásból lehetséges. Zsírosné Pallaga Mária polgármestert hallják.
Megszületett a határozat az utánpótlás bajnokság lezárásáról a kézilabdásoknál. A Magyar Kézilabda Szövetség döntésének értelmében nem állapítanak meg helyezéseket; a lejátszott mérkőzéseket nem törlik, a nyilvántartásban elérhetők lesznek; a lejátszott mérkőzéseken kiszabott büntetések érvényben maradnak. Továbbá nincs sem feljutó, sem kieső, és nem szerzett automatikusan jogot a 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályába egy sportszervezet sem. A 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályaiban indulókról a Szakmai és Versenybizottság által megbízott ad hoc Besoroló Bizottság dönt.
10 millió forintot osztottak ki a sportszervezetek között, 6 milliót pedig a civil szervezetek között Gyálon. Gyál Város Önkormányzata minden évben kiemelten fontos feladatának tartja a civil közösségek és a sportélet támogatását, idén azonban a sport támogatására fordított támogatási összeget a tavalyihoz képest duplájára emelte, így már 10 000 000 forintnyi támogatást oszthatott ki a pályázók között, míg a civil szervezetek részére szánt összeg a tavalyihoz képest nem változott, idén is 6 000 000 forint volt. A civil szervezetek közül a legmagasabb összeget, 900 ezer forintot a Gyáli Önkéntes Szemétszedők Egyesülete kapta. A sportszervezetek közül a támogatás tekintetében kiemelkedik a Gyáli Baráti Kör Sportegyesületének kézilabda szakosztálya 2 millió forinttal, valamint a labdarúgó szakosztály 1,7 millió forinttal.
Soltész Miklós , a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár ismertette Ócsán a Pest megyei templom felújítási programot a Szentháromság Plébániatemplom előtt. A kormány 26 milliárdos programkeretből 1400 magyar és 400 határon kívüli templomot támogat a közeljövőben. Soltész Miklós kiemelte, hogy a pandémia után fontos az egyházak támogatása, mivel ebben a nehéz időben ők azok, akik lelki támogatást tudnak biztosítani.
A miniszter emellett kihangsúlyozta a templomok közösség teremtő és építő erejét is.
2,5 millió forintot érő bontókalapácsot próbáltak ellopni Alsónémediről, de a gyáli rendőrök elfogták a tetteseket. Egy alsónémedi telephely biztonsági őre kért rendőri segítséget még április 16-án este, mert az őrkutyák 22 óra körül hangos ugatásba kezdtek, közben a telephely hátsó része felől autózúgás hallatszott, majd embereket látott futni a telephelyen. A perceken belül helyszínre érkező járőrök átfésülték a környéket. A közeli mezőn egy elakadt puttonyos autóra bukkantak, ami mögött egy bontókalapács fej volt. A kocsitól kb. 800 méterre a menekülők két mezőőrbe botlottak, kérdéseik elől tovább futottak az erdőbe. A mezőőrök sötétben is jobban ismerték a terepet, mint az elkövetők, így gyorsan megtalálták őket. Az elkövetőket, egy 30 éves sajóivánkai és egy 55 éves öregcsertői férfit eljárás alá vonták.
A katolikus egyház már korábban megnyitotta kapuit a hívei előtt, a református és az evangélikus templomokban ma tartanak újra Istentiszteleteket. Balog Eszter beszélt az újranyitás öröméről rádiónknak.





