Érkeznek az orvosi eszközök Inárcsra. A tavalyi évben a Magyar Falu Program- Orvosi eszköz alprogramjára benyújtott pályázatukkal 2,4 millió forint támogatást nyertek. A pályázati forrásból vásárolt eszközök egy része már megérkezett, és rövidesen használatba kerülnek. Dr. Gál Imre polgármester jónak értékeli a település egészségügyi ellátottságát.
Május 20-ig lehet igényelni kerékpár-utánfutókat Dabason. Dabas Város Önkormányzata 20 db új gyermekszállító kerékpár-utánfutót vásárolt, amelyeket 1 éves időtartamra a kérelmező családok számára ingyenes használatba szeretne adni. A mostani igénylés nem érinti a 2021. augusztusáig utánfutókkal rendelkezőket. A kerékpár-utánfutó a Dabasi Polgármesteri Hivatalban igényelhető. A kérelmet május 20-ig lehet benyújtani.
Pénteken lesz a legtöbb szakmai vizsga az Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában. A diákoknak digitális oktatás lesz, utána azonban még marad néhány hét, hogy a felmenő évfolyamokat megfelelően le tudják zárni. Stégner Péter intézményvezetőt hallják.
Elindult az ablakos könyvkölcsönzés Inárcson azoknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A szolgáltatást a beiratkozott olvasók vehetik igénybe. A kért könyvek listáját telefonon, e-mailben vagy facebook-üzenetben kell eljuttatni a könyvtárnak, majd egy egyeztetett időpontban át lehet venni az ablakban.
Újra indul a lakossági járdaépítés Üllőn. Az önkormányzat idén is az elkülönített forrás erejéig biztosítja a pályázati kiírásnak megfelelő üllői Pályázók számára a szükséges építési anyagokat, amennyiben a Pályázó vállalja az érintett útszakasz kivitelezési munkálatainak elvégzését.
A pályázatra azon ingatlantulajdonosok jelentkezhetnek, akik az Üllő Város Önkormányzat weboldalán elérhető formanyomtatványt kitöltik és határidőre, 05.31-ig eljuttatják a Városfejlesztési Iroda részére, továbbá vállalják az Önkormányzat által biztosított anyagból a munkák kivitelezését október 31-ig, az építés után pedig készre jelentik az Üllői Városüzemeltető és Fejlesztő Kft. munkatársának.
A jó idő és a nyitás következtében megnőtt az autóforgalom, így megszaporodtak a balesetek is az utakon. Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délelőtt az 5-ös főút 42-es kilométerénél, Dabas közelében. A balesetnek több sérültje volt, mondta Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.