• hirek.png

Meghalt az a 9 éves kisfiú, aki edzés közben szenvedett balesetet Monoron. Edzés közben ütközött össze két gyerek a monori motokrosszpályán, az egyikük életveszélyes sérüléseket szenvedett, már több műtétet elvégeztek rajta, ám az állapota jelenleg is kritikus – számol be róla az RTL Klub Híradó. A vasárnap délután történt balesetet nemrég hozták nyilvánosságra. Két gyermek kb. 30-40 km/óra sebességgel összeütközött, majd a két jármű kormánya összeakadt, és az egyikük a motor alá került. A kisfiút az apja vitte a szokásos hétvégi edzésére. Az edzés előtt megszokott, hogy bemelegítő köröket tesz meg, egy ilyen közben történt a baj. A baleset után a szakemberek tíz percig próbálták visszahozni a kisfiút, ami sikerült nekik, majd kórházba vitték. Koponyasérüléseket és belső sérüléseket is szenvedett. A fiún több műtétet is elvégeztek, ám szerdán a kórházban meghalt. 

A kivitelezői szerződés megkötését követően elkezdődött az új bölcsőde építése Monoron. Korábban 400 millió forint támogatást nyert Monor Város Önkormányzata a Pénzügyminisztérium által kiírt, kifejezetten Pest megyei települések részére szóló pályázaton. A vásártéren épülő, hat csoportos, 80 férőhelyes bölcsőde a Virág utcai bölcsőde tagintézményeként működik majd. Az építkezés várhatóan 2022 októberében fejeződik be.

Bugyin a hétvégén adták át a Csemete Bölcsődét, míg Dabas két hete egy minibölcsődével lett gazdagabb és lassan elkészül a központi, nagy intézmény is.

Gyászol az Alsónémedi Sport Egyesület, ugyanis súlyos betegség következtében elhunyt a helyi futsalcsapat alapítója és vezetője  Zsibrita Tibor, aki korábban játszott többek között a Taksony színeiben is. 2007 és 2010 között a dunavarsányi futsal csapatot erősítette, majd 2019-ben megalapította az alsónémedi csapatot, akik a legutóbbi szezonban az 5. helyen zártak. Zsibrita Tibor 43 éves volt.

Sokan nem fizetik a kommunális hulladék szolgáltatás díját Csévharaszton, mégis kiteszik a kukájukat. A hiányzó vagy nem megfelelő matrica miatt sokaknál ott marad a szemét. Ha olyan ingatlant találnak, ahol kint a zsák vagy a nem megfelelő kuka, ám nincs élő szerződés a közszolgáltatóval, akkor az önkormányzat megköti az ingatlantulajdonos helyett. Pulisch József polgármester azt mondta, akinek többlethulladéka keletkezik, közterületi konténerben elhelyezheti.

Lesz szúnyoggyérítés Dabason. A városban elszaporodtak a szúnyogok, ami miatt már az önkormányzat megrendelte a gyérítési szolgáltatást. Dabason több vizes, lápos terület van, ami kimondottan kedvez a rovaroknak. Kőszegi Zoltán hangsúlyozta, gyérítés lesz, ami nem jelenti a probléma teljes megszüntetését.

Elmarad a falunap Felsőlajoson. A költségvetés februári elfogadása után döntést kellett hozniuk az idei rendezvényről. Akkor a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek, nem kockáztatnak. A június 14-étől érvényben lévő enyhítés ugyan már engedné megtartani a rendezvényt, azonban június 26-ig nem tudják megszervezni.