• hirek.png

200 millió forinttal kevesebb bevétele van Inárcsnak, így nehezebb helyzetben van az önkormányzat. A korábban képzett tartalékok egyszeri bevételekből adódtak, amelyekből 5 utcát aszfaltoztak volna. Most azonban a működésre kellett fordítaniuk a pénzt - mondta dr. Gál Imre polgármester.

Hasznos a nemrégiben kiépített Fő úti gyalogos átkelőhely Felsőpakonyon. Az egyre nagyobb autósűrűség és az egyre több közlekedő gyerek miatt sürgetővé vált egy biztonságos átkelő kiépítése. Nagy János polgármestert hallják:

A járdafelújítással folytatódik ezen a héten a Kolozsvári utca felújítása Gyálon. Gyál Város Önkormányzata saját forrásból finanszírozza a Kolozsvári utca (Iglói utcától a Bajcsy-Zsilinszky utcáig tartó szakaszának) felújítását, amely közel 120 millió forintból valósul meg. A beruházás a július 12-ei héten kezdődött, majd ezen a héten a közvilágítási oldalon elkezdődik a járda- és szikkasztóárkok felújítása, ezt követően a másik oldali járdák és árkok következnek, végül előreláthatóan októberben az útburkolat felújítása is megtörténik. Az útburkolat felújítása az utca időszakos lezárásával jár majd, és a rajta közlekedő menetrend szerinti autóbusz is módosított útvonalon közlekedik egy rövid ideig, a részletekről tájékoztatják majd a lakosságot. A munkálatok mindösszesen 4 hónapig tartanak.

Mégsem indult el mától a Nyugati pályaudvarról a vonatközlekedés Lajosmizse irányába. A Nyugati pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező, így vasárnap reggeltől a megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni az állomás. A végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat is korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében. Az S21-es vonatok budapesti végállomása továbbra is Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor a Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.

Bekerítik a Nagygödör teret Alsónémedin. A kivitelező cégnek a munkaterületet július 13-án átadták, a munkálatok befejezésére 60 nap áll rendelkezésükre. A tér bekerítése elő fogja segíteni a játszótér és a burkolt labdajáték-pályák rendeltetésszerű, kulturált használatának ellenőrzését, a játszótér nyitvatartási idejének betartatását.

A kerítés elkészülte után, várhatóan az őszi hónapokban az Önkormányzat döntése alapján új játszóeszközöket is telepítenek a Nagygödör térre, ezen kívül a Damjanich utcai, Május 1. téri és a Szent István téri játszótérre is, összesen kb. 14.000.000,- Ft + ÁFA értékben.

A munkálatokkal a kikapcsolódni vágyó kisgyermekes családok szórakozási lehetőségeit és a településen élők komfortérzetét növelik.

Mintegy 1,4 milliárd forint állami támogatásból hamarosan megkezdődhet a vecsési tanuszoda építése – közölte Szlahó Csaba polgármester. A tanuszodát a Lanyi utca-Tó utca kereszteződésében, a Lanyi területén építik fel és a létesítmény az úszásoktatás mellett a lakossági igényeket is kiszolgálja majd. A vecsési tanuszoda építéséről szóló kormányhatározat szerint a támogatás összege 1.4 milliárd forint.

Az állami finanszírozású beruházás a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében valósul meg – tájékoztatott Szlahó Csaba.

A tervek szerint két tanmedencét alakítanak ki az épületben. A kisebbik mérete: 10×6 méter területű és 0,8 méter vízmélységű lesz, míg a nagyobb: 25×15 méteres, 1,9 méteres vízmélységgel. A vecsési tanuszoda megépülése a tervek szerint a jövő év végére várható.