• hirek.png

Nagyszabású szüreti bálra készülnek Nyáregyházán. Az első megbeszélés és próba augusztus 28-án szombaton 17.00 órakor lesz a Kovács István Művelődési Házban. Részben pályázati támogatásból valósítja meg az önkormányzat és a Nyáry Pál Általános Iskoláért Alapítvány az eseményt.

2031-ig kisvárossá szeretne válni Inárcs. Már kétszer megpályázták a városi címet, de eddig nem jártak sikerrel. Dr. Gál Imre polgármester azt mondta, élhető kisvárossá szeretnének válni, nem szeretné, ha az emberek elszigetelődnének.

Kiskunlacháza szeptember elsejével lép elő várossá.

Elkezdődött az Erdősor utca felújítása Üllőn. A munkaterületet átadták, illetve előzőleg kicserélték a vízvezetékeket és bekötőcsonkokat is. Az utca összesen 72 lakóingatlan megközelítését teszi majd lehetővé, az út kiszélesítésére is sor kerül, a padkát pedig szegőkővel építik meg.

A megelőzés elsődleges fontosságú a mostani erdei kirándulásoknál, mivel augusztus második fele a legkedvezőbb a kullancsoknak - mondta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense az M1-en. Kovács Szilvia hozzátette: a túrázóknak zárt, lehetőleg világos ruházat viselése és kullancs elleni spray használata ajánlott. Agyvelőgyulladás elleni oltás is kérhető. Elmondta: a kullancsok nem kedvelik a tűző napot, de nagyon jól bírják a mostanság egyre inkább megszokott hőmérséklet-ingadozásokat, kedvelik a magas páratartalmat. A reggeli és kora esti órákban a legaktívabbak A parazita embereknél agyvelőgyulladást, ritkábban agyhártyagyulladást, néhány esetben pedig nyirokcsomó-gyulladást okozhat - hívta fel a figyelmet a szakértő.

Rápolthy Réka dabasi háziorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a kirándulás utáni önvizsgálat nagyon fontos a kullancscsípés felfedezésében.

Az utakon várható szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség. Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére - írta a rendőrség a Facebook-oldalán.

2-2-es döntetlent játszott hétvégén az FC Dabas a Kozármisleny ellen. 2-0-ás vezetésnél sem hagyta magát az ellenfél és a 90. percben berúgták az egyenlítő gólt. Bücs Zsolt vezetőedző azt mondta, mindkét csapat hiányérzettel hagyta el a pályát, ha a végjáték pontosabb lett volna, még dabasi győzelem is születhetett volna. Az edző a tabella első felébe pozicionálja a csapatot.