• hirek.png

Alsónémedin kiemelkedően rossz képet mutat a járványgörbe, két pedagógus el is hunyt az elmúlt hetekben a koronavírus fertőzés következtében. Dr. Tüske Zoltán polgármester azt mondta, helyben úgy határoztak, hogy december 31-ig nem lesznek új rendezvények, csak azokat tartják meg, amelyeket már lekötöttek. 

Közmeghallgatás volt Üllőn. Az ülés első napirendjeként Kissné Szabó Katalin polgármester ismertette az önkormányzat költségvetési helyzetét, az elmúlt évben megvalósult beruházásokat, fejlesztéseket, kitért a jövőbeli fejlesztési tervekre is. 

Ezt követően a Lakosok által feltett kérdésekre adtak választ a képviselő-testület tagjai, önkormányzat dolgozói vagy az adott téma képviselői. Jelen volt a DPMV Zrt., a DTKH Zrt., a Ferihegy Ipari Park képviselője, a háziorvosok, az Üllői Rendőrőrs parancsnoka, akik felszólaltak, válaszoltak a kérdésekre.

December 4-re oltási napot szerveznek Újlengyelben, már várják a regisztrálókat. Első oltásként kérhető Pfizer, Sinopharm és Janssen. A kétszer oltottak részére 3. oltás felvételére is lehetőség lesz. Aki első két oltásra Pfizert kapott, az kaphat majd Sinopharmot, Janssent és Pfizert is. Jelentkezni november 25-éig lehet e-mailban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy az orvosi rendelő telefonszámain.

Márton napi lámpás felvonulás lesz ma Tatárszentgyörgyön. A lámpás felvonulás német nyelvterületről indult, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek. 

Az ivóvíz minősége miatt fordultak országgyűlési képvselőjükhöz Gyál, Üllő, Vecsés és Maglód lakói. A településeken gyakori probléma, hogy sárgás, bűzös víz folyik a csapból, amellyel nem szívesen főznek, mosnak a lakosok. Az ivóvíz vas-mangán tartalma meglehetősen magas, a vasdioxid lerakódott a csőfalakra és nyomásingadozás, csőtörés esetén leoldódik onnan, amely sárgás iszappá változtatja az ivóvizet, a mangán pedig a pangó vezetékekben okoz kellemetlen szagot.

Az örkényi rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki élettársával közösen döntött úgy, hogy megélhetését internetes csalásokkal fogja biztosítani - írja a police.hu. A férfi módszere szerint álneveken regisztrálta magát a legnépszerűbb közösségi oldalon, ahol kezdetben faházat, később autóalkatrészeket kínált megvételre. A hirdetés iránt érdeklődők egy általa megadott számlaszámra utalták a kért összegeket, a termék azonban nem érkezett meg, eladójuk elérhetetlenné vált. A nyomozók munkájának köszönhetően a kezdeti kétmillió forintos csalás több mint 16 milliós kárösszegre rúgott. Magát autóbontással foglalkozó vállalkozás vezetőjének kiadva kötött megállapodást több emberrel, akik heti juttatásaik fejében saját bankszámláikon fogadták az autóalkatrészek eladásából származó összegeket. A letartóztatásban lévő 31 éves férfi és szabadlábon védekező 25 éves élettársa számlájára végül 8 rendbeli pénzmosás bűntette, 117 rendbeli kisebb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás, 7 rendbeli kisebb kárt okozó bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérlete, 93 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége került, amely a férfi tekintetében kiegészült 5 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével is. A Dabasi Rendőrkapitányság Örkényi Rendőrőrse az ügyben folytatott eljárást befejezte, a közel tízezer oldalnyi ügy iratait átadta az ügyészségnek.