Magyar Tudomány kategóriában dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója kapta a Bács-Kiskun megyei Prima díjat. Dr. Svébis Mihály köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az elmúlt 42 évben számos díjat vehetett át, de a Prima díj az első sorba kerül, mert ezt az a közösség szavazta meg számára, akik között él a mindennapokban. A kecskeméti kórház életében kiemelkedő volt a Pólus II. program indulása, amelynek keretében megépült az új épület. Mint fogalmazott, főigazgatói és gyógyító szerepe között végtelen türelemmel lehet megtalálni az arany középutat. Dr. Svébis Mihály már 42 éve dolgozik a kecskeméti megyei kórházban, ahol sebészorvosként is praktizált. Az újhartyáni származású főigazgatóval holnap 19 és 22 órakor portrébeszélgetést hallhatnak itt a 93.4-en.
Bemutatták az agglomerációs vasútfejlesztésre vonatkozó terveket Gyálon, a Fővárosi Agglomerációs Önkormányzati Társulás ülésén. A társulás megalakulását Pápai Mihály, Gyál polgármestere kezdeményezte 2012-ben azzal a szándékkal, hogy a fővárosi agglomerációs települések együtt-, egységesen képviseljék érdekeiket a fővárossal szemben bizonyos kérdésekben, illetve, hogy közösen találjanak megoldást azokra. Pápai Mihály korábban hangsúlyozta, a FAÖT pártállástól függetlenül szeretné összefogni az agglomerációs önkormányzatokat.A FAÖT tagja jelenleg Alsónémedi, Budaörs, Csömör, Diósd, Ecser, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pomáz, Remeteszőlős, Szentendre, Szigetszentmiklós, Tárnok, Törökbálint, Vecsés; Pécel azonban 2022. januártól kilép a társulásból. Az ülésen részt vett Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki prezentációjában bemutatta az agglomerációs közlekedés dimenzióit, és az agglomerációs vasútfejlesztésre vonatkozó terveket, valamint az erre épülő agglomerációs kerékpáros stratégiát.
A jelenlévőknek lehetőségük volt elmondani észrevételüket, javaslatukat az ismertetett tervekkel kapcsolatban, így egy konstruktív párbeszéd alakult ki a Budapest Fejlesztési Központ vezetője és a megjelent agglomerációs települések képviselői között.
Megérkezett a gyümölcs és a vitamin a Pemerosz karácsonyi akciójához. Már 19 éve fontos a Pest Megyei Roma Szervezetnek, hogy megajándékozza karácsony előtt a nehéz sorsú családokat. Oláh József elnök elmondta, az ünnepi időszakban több édesség kerül az asztalra, ezért zöldséget, gyümölcsöt és vitaminokat ajándékoznak.
Szünetel a fogorvosi rendelés 12.23-tól 2022.01.04-ig a Köztársaság úti fogorvosi rendelőben Albertirsán. A rendelő belső tere felújításra kerül, bútorcsere, tisztasági festés, nagytakarítás lesz a következő napokban. A korszerű kezelőegységet is magában foglaló felújítást követően a rendelő és az ott dolgozók a korábbiaknál kedvezőbb körülmények között várják majd a fogorvosi szolgáltatások igénybe vevőit. A felújítás ideje alatt a megyei központi ügyeletet tudják igénybe venni a páciensek.
Két fontos útberuházás volt Hernádon ebben az évben. A település 25 km-nyi úttal rendelkezik, így folyamatos munkára van szükség a karbantartásukhoz. Zsírosné Pallaga Mária polgármestert hallják.
Átadták az édességeket a pilisi gyermekotthon lakóinak a csokoládégyűjtő angyalok. Rádiónk is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek keretében több kilónyi édességet küldhettünk a fiataloknak. Miklovicz Szilvia szervező elmondta, hogy a kezdeményezés Dabasról indult, méghozzá bútorfelújítással.





