• hirek.png

Nagyjából két hétbe kerül az emberi szervezetnek, amire a ritmusa követi az óraátállítást - mondta Dr. Hermanné Fogarasi Éva alvásterapeuta. Vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órát. Kezdődik ugyanis a nyári időszámítás, ismét kevesebbet alhatunk egy órával. Cserébe azonban hosszabbak lesznek a nappalok, később kell lámpát kapcsolni. Az elkövetkezendő néhány nap megterheli a szervezetet, hiszen összezavarodhat az alvásritmus, fáradtabbak, dekoncentráltabbak lehetünk.

A nyári időszámítás mindig március utolsó vasárnapján kezdődik Európa más országaiban is és október utolsó vasárnapjáig tart, ezért minden évben más napra esik az óraátállítás. Már többször felmerült az óraátállítás eltörlése Európai Uniós szinten, a tagállamok azonban már három éve nem tudnak dönteni.

Szinte mindenhol elkezdődik a fák gallyazása. A közterületen lévő fák lakosság általi gallyazása főként akkor indokolt, ha annak egy-egy ága például rálóg a háztetőre, elszáradt, vagy esetleg a járda, vagy úttest fölé lóg, így akadályozza a gyalogos, vagy autós közlekedést. Ez utóbbi esetben a gallyazás mindenképp annak az ingatlantulajdonosnak a feladata, akinek ingatlana előtti közterületen az érintett fa található. Nem mindegy azonban, hogy milyen módon vágják vissza a fák ágait, ugyanis a megcsonkítás, esetleg főágától megfosztás a fa kivágásával lehet egyenértékű, amely a fa pusztulásához vezethet, és ez növényvédelmi eljárás kezdeményezését vonhatja maga után. Gyálon a balesetveszélyes fákkal kapcsolatos problémákat, valamint a fakivágási kérelmeket a Gyáli Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján kell benyújtani. A bejelentést minden esetben a helyszínen kertész szakember vizsgálja ki, majd ezt követően kerülhet sor további intézkedésre.

Ma köszöntik a 2021-es év újszülöttjeit Dabason. 10 órára a Sári csatorna partjára várják a szülőket, ahol 100 db fát ültetnek az újszülöttek tiszteletére. Az elmúlt időszakban nem kerülhetett sor a személyes köszöntésre, most azonban közel 200 gyermeket várnak a szervezők.

Játékos formában próbálják leszoktatni a gyerekeket a cumizásról Üllőn. A dánok már az 1920-as években kitalálták, hogy a cumi kerüljön fel ünnepélyesen egy úgynevezett cumifára. Ide aztán a gyerekek maguk akaszthatják fel a cumijukat, így az elválás is könnyebb. A Vargha Gyula Könyvtár udvarára ezért cumifát állítottak, a bátor cumiadományozókat pedig oklevéllel, ajándékcsomaggal jutalmazzák és nevük bekerül a Cumifa Nagykönyvébe. A cumi elhagyása egyébként is fontos dolog, kétéves kor után már káros lehet a baba egészségének. Ha valaki túl sokáig használja, rendellenesen fejlődhetnek a fogak, az állkapocs és a nyelvizmok, ez később akár beszédhibákhoz is vezethet. A cumi leszokása után kevesebb a megfázásos betegségek kockázata is. 

Dunaharasztin épít 110 ezer négyszetméteres raktárat az eMag. A Dunaharasztiban létesítendő 110 ezer négyzetméteres logisztikai központ 100 millió euróba fog kerülni, és a tervek szerint 2023-ra készül el. Az eMag 2013-ban lépett be a magyar piacra, 2019-ben pedig fuzionált az Extreme Digital nevű konkurens céggel. A vállalat célkitűzése, hogy 2026-ra a magyarországi forgalma elérje az 1 milliárd eurót. Az eMAG zárt pályázaton vásárolt meg egy 47 hektáros területet az önkormányzattól a beruházáshoz.

Szalay László polgármester elmondta, hogy a telekeladásból több mint 1,2 milliárd forintos haszna származott a városnak. A fejlesztés egyébként 400 új munkahelyet jelent Dunaharasztinak. Az Önkormányzat azzal is számol, hogy éves szinten százmilliós plusz bevétele folyik majd be a logisztikai központból a helyi adókon keresztül.

Lapinformációk szerint a logisztikai központ egy turbó körforgalmon keresztül csatlakozik majd az 51-es úthoz. Ehhez a tervek már készen vannak, és a csatlakozás építését az állam finanszírozza. Mindez azzal is jár majd, hogy a város kap egy új kihajtási lehetőséget az 51-esre, a Paál László utca meghosszabbításával.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 14. és 20. között 20 százalékkal több influenzás beteget regisztráltak, mint az azt megelőző héten. Az országban a 11. héten 25 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg (653), Zala (624) és Baranya (452) megyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom (77) és Pest (99) megyében a legalacsonyabb. Rusvai Miklós virológus arról beszélt, elsősorban a 12 év alatti gyermekek körében gyakori a fertőzés, hiszen ők még kevesen vannak, akik átestek ezen a betegségen.