• hirek.png

ÓCSA - INÁRCS - Csaknem 90 gazda életét nehezíti meg egy épülő napelempark Ócsa és Inárcs környékén - írja az Agrárszektor.hu. A gazdák földjén csaknem tíz kilométeren át magasfeszültségű vezetéket építettek, amelynek oszlopai teljesen ellehetetlenítik a földek művelését, ezáltal sokak megélhetését. A kivitelező állítása szerint a napelempark és a vele járó vezetékek építése közérdek. A gazdák azonban azt állítják, hogy senki sem kérdezte meg őket a munkálatok megkezdése előtt, és hogy az átvezetés jelentősen károsítja a termőföldet. A vezeték érint egy olyan lovasfarmot is, ahol Magyarország legnagyobb utánpótláscsapata edz napi szinten. A legelőn 20-30 ló tartózkodik, azonban a területük csökken, mert a beruházó önkényesen elbontotta a kerítést, kivágta a fákat, így összesen 5 hektárral rövidítette meg a tulajdonost. A vezeték Inárcsról indul az elosztóközpontba, ahol 90 hektárnyi erdőt vágtak ki egy napelempark miatt. A naperőmű felépítése, ami akár 70-80 ezer család egész éves fogyasztását is megtermelheti, a hatóságok szerint közérdek, így a földek közepén áthúzott vezetékek is közérdeknek minősülnek.

SPORT - 1:0-ra verte a Meton-FC Dabast a Körösladány a hétvégén. A csapatok jól felkészültek egymás játékából, így az első félidőben nem látott gólt a közönség. Az első félidő után érezhető volt, hogy akár egy gól eldöntheti a mérkőzést. A 49. percben meg is született a találat a Körösladánynak. Egy átlövést még a dabasi kapus bravúrral hárított, de a kipattanóra a hazaiak reagáltak gyorsabban. Ezután két játékost is kiállítottak a bírók a dabasi csapatból, így emberhátrányba kerültek. Danyis János elnökségi tag értékelt.

KAKUCS - Folyamatosan fiatalodik a korfa. Több olyan beköltöző van, akik az ország legtávolabbi részéről érkeztek és félúton telepedtek le a két család között. A polgármesteri gyermeklátogatások tapasztalatai szerint indokolt egy bölcsőde létrehozása is. Dr. Kendéné Toma Mária polgármester úgy fogalmazott, Kakucs egy jólelkű falu.

DABAS - A Budapest felől Újhartyán M5 irányába kanyarodó sáv marása és aszfaltozása történik ma a dabasi lámpás kereszteződésben. A sáv zárása miatt Budapest irányából Dabasra, a Bartók Béla útra be lehet hajtani és Kecskemét felé is lehet haladni. Újhartyán felé azonban balra nem lehet befordulni, a terelő út az 5-ös főút-Dabas-Szőlősi út-Öregországút útvonal. A BArtók Béla útról egyik irányba sem lehet felhajtani a főútra, illetve Újhartyán felé sem lehet továbbmenni. Minden esetben a városon át a bevasárálóközpontok felé a körforgalomnál, vagy Kecskemét irányába a városon keresztül lehet haladni. Kecskemét irányából Újhartyán felé le lehet hajtani és Budapest felé is tovább lehet menni a főúton. A Bartók Béla útra nem lehet fordulni, tovább kell menni a körforgalomig. Újhartyán felől csak jobbra, Budapest felé lehet kanyarodni, a Bartók Béla útra és Kecskemét irányába nem lehet közlekedni. Budapest és Kecskemét irányába a körforgalom ad lehetőséget a továbbhaladásra.

DABAS - A kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda szervezésében a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium és a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium diáklaborja kapcsolódott be a Selye János Diáklabor-hálózatba - közölte a Piarista Rend Magyar Tartománya az MTI-vel. A program keretében a hálózatban részt vevő diáklaborok a térség középiskoláival, általános iskoláival és más diáklaborjaival fognak együttműködni a következő két tanévben - olvasható a közleményben. A Selye János Diáklabor-hálózat kiépítése pályázattal elnyert támogatásból négyértékű, korszerű eszközökkel szerelik fel a résztvevő laborokat, ezzel segítve, hogy a matematika, természettudomány, műszaki tudományok és informatika (MTMI) terén a 7-13. évfolyamos diákok számára vonzó, korszerű foglalkozásokat, programokat szervezzenek - írták. A projekt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az MTMI terület és az innovációk iránt, segítve ezzel pályaorientációjukat, valamint a régiós vállalkozások munkaerő-utánpótlását. Kitértek arra: a tervek szerint több mint 1000 kontaktóra valósul majd meg iskolai tanulócsoportokban és nyitott műhelyek keretében. Hazai és nemzetközi diák kutatási csoportokat fognak létrehozni, valamint képzési tevékenységekbe is bekapcsolódnak majd. A laborhálózat célja továbbá, hogy együttműködjön a régió vállalkozásaival, iparával és felsőoktatásával és aktívan részt vegyen a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének tevékenységében - tették hozzá.

TÁBORFALVA - A saját forrásokból megvalósuló fejlesztések elhagyásával és a kulturális intézmények téli nyitva tartásának korlátozásával tud spórolni a táborfalvai önkormányzat. Az állagmegóvások, karbantartások folyamatosak, akárcsak a nevelési és szociális intézmények működése is. Nagy Andrásné polgármester elmondta, újabb adót nem szeretnének kivetni és az intézmények színvonalát sem szeretnék csökkenteni.