• hirek.png

Rövidített ügyfélfogadási idővel igyekeznek spórolni a délegyházi Polgármesteri Hivatalban. A hivatalban hétfőtől csütörtökig járnak be a dolgozók, az ügyfélfogadás a hét elején hosszított nyitvatartással működik. A hét második felében azonban csak temperáló fűtést kapcsolnak. A gyermekintézményekben azonban nem engedik 23 fok alá a hőmérsékletet, mondta Riebl Antal polgármester.

Továbbra is sokan költöznek az agglomerációba Budapetről. A legfrissebb, 2021-re vonatkozó KSH-adatok szerint a Budapest agglomerációjához tartozó 80 település összességében egy kisvárosnyi, közel 12,5 ezer állandó lakossal gyarapodott a tavalyi belföldi oda- és elköltözések következtében. A belföldi vándorlás következtében tavaly Érd lakossága közel 1500 fővel bővült, azonban lakosságarányosan Délegyháza gyarapodott legjobban a költözésekkel, ahol az érkezők és a távozók különbsége elérte a település 2021-es lélekszámának 5,6 százalékát. Csak kevéssel maradt le mögötte a két másik dobogós, az egyaránt 5,3 százaléknyi nyereséget elérő Nagytarcsa és Pilisjászfalu. 

Bővítik a térfigyelő kamerarendszert a gyáli Biancs-tanya megfigyeléséhez és bevonják a FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesületet a kameraképek figyelésébe. Több, mint 30 éve különösen nagy problémát jelent a külterületi Biancs-tanyát és környékét szennyező hatalmas mennyiségű illegális hulladék. Az érintett területek megtisztíttatására, a felelősök felderítésére tett erőfeszítéseik meghozták a várt eredményt. Az illegális hulladéklerakás újratermelődésének megelőzése érdekében javasolt a gyáli 019 hrsz-ú úton 1 db forgó, rendszámfelismerő kamera kihelyezése. A gyáli polgárőrség 24 órás figyelőszolgálatának bevonása a térfigyelő kamerarendszer képeinek megfigyelésébe újabb mérföldkő a település közbiztonságának javításában. A FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület tagjai ezen fejlesztés nyomán folyamatosan, a nap 24 órájában látják a kamerarendszer által közvetített képeket, és szükség esetén az illetékes hatóságok értesítésével, vagy akár saját vonulószolgálatával közbe tud avatkozni. Pápai Mihály polgármestert hallják.

Azok a fejlesztések, amelyekre pályázati pénzt nyertek, el fognak készülni - mondta dr. Tüske Zoltán, Alsónémedi polgármestere. A konyha várhatóan 2023-ban, a bölcsőde 2024-ben készül el. 

Egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet: szombat 13 óráig 1 millió 74 ezer címről 2,4 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe – közölte a friss adatokat a Központi Statisztikai Hivatal szombat délután. A népszámlálásban mintegy 5 millió cím érintett, vagyis az elmúlt egy hét alatt a címek 21,4 százalékáról beérkeztek a válaszok. A megyék közül Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a kitöltési arány, a második Fejér megye, míg a harmadik helyen Pest megye (23,6 százalék) áll. A KHS kiemelte, hogy mindenki, aki online kitölti a népszámlálási kérdőívet, nyereményjátékban vehet részt, ha a kérdőív beküldését követően regisztrál a nyereményjátékra.

Már most látszik, hogy nem tudnak olcsóbban energiahordozókat beszerezni az újlengyeli önkormányzatnál - mondta Petrányi Tamás polgármester. Ugyan van szerződésük az árakra, de egy jogszabályi változás megmutatta, hol hányszoros drágulásra kell számítaniuk.