• hirek.png

Újraindul az egészségügyi ellátás Gyálon. A háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a védőnői és fogászati ellátás újraindítása azzal a feltétellel történhetett, hogy rendelésre kizárólag telefonon, a háziorvossal (fogorvossal, védőnővel) előre egyeztetett időpontban lehet beteget fogadni. Az egészségügyi szolgáltatónak és a betegeknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egyeztetett időpontok megtartására, a várókban töltött idő és személyek számának minimalizálására. A vérvétel és a labor nem szünetel a településen. Itt a várakozási pontokat a padlón jelölik a biztonsági távolságtartás érdekében. Adott esetben az orvos kérhet COVID-tesztet, amelynek mintavételét az orrüregből és a garatból helyben, a fül-orr gégészeten végzik majd el. A teszt előtt három órával nem szabad enni, inni, rágózni, cukorkát szopogatni, öblögetni, fogat mosni

Az orvosok óránként maximum 4 beteget fogadhatnak.

Hamarosan megkezdik a térfigyelő kamerák cseréjét Örkényben. Jelenleg minimális készülék működik, ezért vált szükségessé a rendszer cseréje. A térfigyelő kameráknak van visszatartó ereje, akárcsak a nemrégiben megalakult közterület-felügyeletnek. Kulcsár István polgármester azt mondta, a türelmi idő lejárt, a közterület-felügyelők már büntethetnek is.

 

Fegyverrel rabolt ki egy boltot egy testvérpár Üllőn, a rendőrök elfogták őket - írja a police.hu. Zárás után, a rakodó rámpánál csengetett be a településen lévő egyik üzletbe május 2-án egy akkor még ismeretlen férfi. A hívatlan, fekete ruhát, kesztyűt, napszemüveget és csősálat viselő látogató fegyvert fogott az ajtót nyitó női alkalmazottakra, majd beterelte őket férfi kollégájukhoz. Pénzt követelt, miközben pisztolyával sakkban tartotta őket. A férfi alkalmazott átadta neki az aznapi bevételt, pénzes tasakban a bankókat, de az aprópénzt is be kellett zacskóznia. A támadó a zsákmánnyal elmenekült, lövés, sérülés nem történt. A Pest megyei rendőröknek néhány nap elegendő volt, hogy eredményt érjenek el. Először a rablásról előzetesen tudó és a támadót felismerő G. Norbert csuklóján kattant bilincs. A 34 éves gyáli férfi az üzlet alkalmazottja, ő nyújtotta át a bevételt a fegyveresnek, aki az öccse. Az alkalmi munkákból élő, 28 éves G. Dávidot május 6-án már célirányosan keresték, budapesti otthonában kutatást tartottak. A hírre, hogy a rendőrök a nyomában vannak feladta magát. A nyomozók a rabolt pénz egy részét G. Dávid lakásában megtalálták. A falban lévő rejtekhelyre dugott sörös dobozokból több mint 2,7 millió forint került elő. G. Dávid kihallgatásakor megtagadta a vallomástételt, az őrizetbe vétel ellen panasszal élt. A testvérpár ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a báty szabadlábon védekezhet, G. Dávid letartóztatását kezdeményezték a Pest megyei rendőrök.

Monor város önkormányzata új, ingyenes, "Mutasd Magad Monoron!" szolgáltatással segíti a veszélyhelyzetben nehéz helyzetbe került, Monoron működő üzleteket, gazdasági társaságokat, vállalkozókat. Az önkormányzat a városi honlapon és facebook oldalán ingyenes megjelenési lehetőséget biztosít, ezzel segítve, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat minél szélesebb körben megismerjék. Várják monori székhelyű, telephelyű gazdasági társaságok, monori lakhelyű vállalkozók jelentkezését, akik a megjelentetni kívánt adatokat online regisztráció során adhatják meg. A megadott adatokat a szolgáltatás nyújtásában közreműködő önkormányzati dolgozók bizalmasan kezelik, kizárólag a jelentkezők által, önként megadott adatok jelennek meg nyilvánosan. Az adatok feltöltése a regisztráció sorrendjében, folyamatosan történik. Kérik, hogy érvényes adószámot adjanak meg, enélkül a megjelenés nem lehetséges. 

Elmarad idén a Nyáregyháza Fesztivál. A bizonytalan járványhelyzet és a település bevételeinek csökkenése miatt döntöttek úgy, hogy a 10. Fesztivált jövőre halasztják. A szervezés már javában zajlott, a szerződéseket át kell ütemezni a jövő évre. Mészáros Sándor polgármester számszerűsítette a veszteséget.

A pályázatra olyan képeket várnak, amiket inárcsi lakosok készítenek helyben vagy a környéken a tavaszi természet jelenségeiről. A beküldési határidő július 10-e. A jelentkezés egyéb feltételei és az egyéb tudnivalók a Zrumeczky Dezső Művelődési Ház Facebook oldalán olvashatók.

Ugyancsak online pályázatot hirdet az Örkényi Szabadidő Központ Karantén jeligével a saját festménnyel, grafikával vagy fotóval rendelkezők részére. A műveket szakmai zsűri és a közönség értékeli, utóbbiak Facebook-szavazat formájában.