• hirek.png

13 napig volt lélegeztetőgépen a dunaharaszti háziorvos, miután koronavírussal fertőződött. Életét egy különleges terápia mentette meg, ő volt az első beteg Magyarországon, akinél azt a gyógyítási formát választották az orvosok, amelyet a súlyos, többízületi gyulladásban szenvedőknél szoktak. Kásler Miklós a múlt héten beszélt erről a különleges terápiáról, azt mondta, két beteget kezelnek vele Magyarországon, mindkettő orvos. Gyergyai Gábor állapota annak ellenére vált kritikussá, hogy sem életkora, sem alapbetegsége nem indokolta azt. Ezért azt üzeni, hogy mindenki tartsa be a szükséges óvintézkedéseket és higiénés szabályokat, mert a kór nem válogat. A háziorvos még március 21-én lett rosszul, belázasodott, hasmenése és rossz közérzete volt. A következő napokban rosszabbul lett, ezért a Semmelweis Egyetem sürgősségi osztályára ment, ahol pozitív koronavírus-tesztet produkált. Ekkor házi karanténba került, ám később nehézlégzése lett, így mentővel a Dél-pesti Centrumkórházba szállították. Ezután került lélegeztetőgépre.

22 fő van karanténban Gyálon. Az egyik új fertőzött egy fül-orr-gégész szakorvos, aki az egyik budapesti kórházban dolgozik. Az óvodai ügyelet egyre népszerűbb, már új csoportokat kell indítani - mondta Pápai Mihály polgármester.

Tagad a lajosmizsei férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy 14 éves nevelt lányával fajtalankodott. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője a 24.hu-val azt közölte, hogy a 14 éves leánygyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolt férfi nem ismerte be a bűnösségét az eddigi eljárás során. A férfi a letartóztatásának megszüntetését indítványozta az új koronavírus miatt kialakult helyzet miatt. A Kecskeméti Törvényszék azonban elutasította a férfi indítványát, határozatukban leszögezték, hogy a kialakult járványhelyzet ellenére a férfi terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel továbbra is fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye.

Egyre több gyermek veszi igénybe az óvodai ügyeletet Dabason. A járványügyi megfigyelés alatt állók száma is csökkent, így pozitív képet mutat a járványügyi helyzet. Az iskolások helyzetével kapcsolatban azonban csak találgatni lehet, mondta Kőszegi Zoltán polgármester.

A településen több család él mezőgazdaságból, ők már elültették a burgonyát, és földbe került a napraforgó és a kukorica is. A burgonya és a sárgarépa öntözése megoldott a településen, azonban a kalászosoké nem. 

Magyarországon ez már a harmadik aszály sújtotta tavasz. Az Agrárminisztérium kezdeményezésére a Belügyminisztérium ki is hirdette a tartósan csapadékhiányos időszakot, ezzel öntözési kedvezményeket biztosítva a gazdálkodóknak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat aszálytérképe szerint az ország középső részén, konkrétan a régióban jelentős aszály van. A talaj felszín közeli, felső 20 cm-es rétegének vízellátottsága ismét romlott, délnyugat és északkelet kivételével a növények számára hasznosítható víztartalom kevesebb, mint 40%-át tartalmazza. A felső 50 cm nedvességtartalma többnyire a kritikus 40% körül, sokfelé az alatt alakul. A fél méternél mélyebb rétegek vízellátottsága az őszi-téli csapadék miatt még jónak mondható, bár ez is folyamatosan veszít nedvességtartalmából.

Helyi termelői piacot hoznak létre Lajosmizsén a központi parkban. A maximum 40 km-es körzetből érkező termelők csak saját termékeiket árulhatják, viszonteladásra nincs lehetőség. Az értékeítés csak az önkormányzat által kiadott sorszámmal lehet, így mindenképpen jelentkeznie kell annak, aki árulni szeretne. A szervezők azokat célozzák a termelői piaccal, akiknek fontos, mit és honnan vásárolnak. Az első piacnap május 15-én, pénteken lesz a központi parkban.